Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most

■ ' ' *nemen

— wo mert Jeremiás jövendölése, akármennyire egybehangzónak lássék is az égetésre vonatkozó többi szentírási szöveg, min- dig olyan érv az égetés ellen, amit figyelmen kívül hagyni nem lehet; és szeiintem legalább az említett nyelvészeti és szövegmagyarázati értelmezések mellé téve inkább arról gvöz meg bennünket, hogy az igazi hnllaégetés sohasem volt szokás- ban a zsidó nép között. Azt sem hagyjuk különben figyelmen kívül, hogy sem a zsidók ősi hazájában Kaldeában, sem Kánaán népe között, sem Egiptomban s a zsidók többi lakó- helyein, nem volt divatban a hullaégetés, mint a régészek tartják, s mint utánok mi is megmutattuk.

Mikor a holttest a sírba volt rejtve, tetemesebb ideig tartó síratás következett: «És mikor eltemették Abnert Hebronban, Dávid király fölemelé szavát, és kesereg Abner sírjánál és keserge az ege'sz nép is» . , . «És mikor enni jött az egész soka- ság Dáviddal . . .» (Kir. II. 3, 35.) Ez utóbbi szavak kétség- telenül a torra vonatkoztak, melynek különben több helyen is van nyoma a Szentírásban, és «fájdalmak kenyere», «engesz- telödés serlege» néven említtetik (Jer. 16, 7. Tób. 4, 18.). Az egész torban az a legsajátságosabb, hogy azt nem a gyászoló maga, hanem az ö rokonai és barátai rendezik és erre a gyá- szolót és családját is meghívják. Különféle, vidékenkint más és más szokások divatoztak arra nézve, hogy kinek mikor volt szabad már saját föztéböl s a rendes étkezési mód szerint enni. A gyász ideje különben, ha az ország nagyjait gyászolták, harminez napig, ha a szegényebb sorsúnkat, hét napig tartott. Majmonides ekként (Efel 13. fej. 11. §) utasítja a zsidókat: «Három napig sírjon a gyászoló; a hetedik napig panaszol- ködjük: a harminczadik napig ne szedje rendbe a haját». E szavak elég világot vetnek a gyászolás fokozataira.

Föntebb említettem már. hogy bizonyos tisztátalanság háramlóit arra, aki abban a házban, szobában lakott vagy volt, amelyben a halott feküdt. E tisztátalanság azokra is ki- terjedt, kik a halottat, a csontokat vagy a sírokat érintették. Az erre vonatkozó levitikus törvények Mózes IV-ik könyvének 21-ik részében (1—5. és 10—11. v.) s a IV. könyv 19-ik részében (11—16) vannak letéve. Ezek értelmében hét napig