Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most

137

ezek voltak, melyekbe lépcsőkön kellett lemenni • a belső rész egy, két, három egymásból nyíló és befelé mindig mélyebben fekvő helyiséget foglalt magában (Krón. II. 32. 33), melyeknek falaiba falkék vágattak, s ebbe fektetők bele a holttestet oly- formán, hogy azt látni és érinteni is lehetett. Nem ritkán azon- ban csak a földre helyezték le a holttestet. A sírboltok be- járata többé-kevésbbé díszes kőkapuval, oszlopokkal ellátott volt; ha pedig egyszerűbb, akkor a sír bejáratát fedő követ az év utolsó hónapjában (Adar) bemeszelték, hogy a Jeruzsálembe !elözönlő zsidók reájok ismerjenek és illő módon ;megkíméljék őket (Mát. 23, 27). Ezekről a kifehérített kövekről vette az Üdvözítő egykoron a képmutatást jellemző hasonlatát.

A sírokat természetesen föliratokkal is el szokták látni. A zsidó nép azonban e tekintetben is kivált korának pogány esztelenségei közöl. Míg ugyanis az olympi istenek és a capi- tolium hazájában hosszú versek és kövésetek hirdették az el- hunyt dicső tetteit: addig Mózes népe a néven, hivatalon, az illető születési és halálozási napján kívül csupán csak néhány búcsúszót vésett föl kedvesei sírboltjára. Ilyen búcsúszók voltak ־ «Legyen lelke a paradicsomban»; «Jusson el lelke a boldogság kertjébe. Amen. Amen. Amen«.

Mielőtt a síroktól eltávoznánk, nem hagyhatom említés nélkül, hogy a zsidók az elköltözött fegyverzetén és királyi jelvényein kívül semmit sem raktak a halottak mellé, mint ezt a pogányok tevék. Ezáltal egyrészt a haszontalan pazarlástól, másrészt attól menekedtek meg, hogy a kapzsi sírrablók föl- bontogassák a sírboltokat és az elhunytak tetemeit hábor- gassák. És a sírrablás annyira ismeretlen lehetett a zsidók földén, hogy a régészek valamennyien hallgatnak oly törvény felöl, mely a sírrablókat sújtotta volna.

Foglalkozzunk most azzal a nagyfontosságú kérdéssel is, vájjon a holttest égetése szokásban volt-e a zsidó nép között; mert vannak írók, akik minden megszorítás nélkül azt állítják, hogy a királyok holttetemeit, vagy némely királyok holttestét eléget- ték. Mindenekelőtt szóról-szóra ide iktatom azokat a szent- írási helyeket, amelyekre támaszkodva némelyek a halottége- tésre a Szentírásból is érvet akarnak vonni.

\