Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Dr. Székely István: A szent-könyvek sugalmazásáról
1!1ába kerítse, hogy az csak eszköz legyen, miként az ember kezében az írútoll, mely minden öntevékenység nélkül, a nélkül, hogy saját gondolata és akarata volna, vagy egyénisége bármi módon érvényre jutna, tisztán csak a felette uralkodó hatalom gépies tolmácsa. Ebben az esetben a természet fölötti hatás az emberben a természetet egészen megszüntetné, legalább fel- függesztené. Az ilyen isteni behatás nem volna ugyan lehetetlen, de mindenesetre meglepő és a természetfölötti rendben is egye- dűl álló volna. Mert a természetfölötti általában csak kiegé- szíti, tökéletesíti a természetest, de meg nem szünteti: hozzáad valamit, a nélkül, hogy lényegéből valamit elvenne. Isten nem rontja le egyik kezével azt, amit a másikkal épített. Tehát a sugalmazás is mint a természetfölötti ismeretközlés egyik módja, a természetfölötti rend egyik nyilvánulása, meghagyja a természetes rendet, az emberben az emberit, csak hozzáad valamit: egy természetfölötti elemet. Amit így a keresztény tanok analógiája a sugalmazásra nézve már elölegesen valószínűvé tesz, azt megerősítik a tények. Egy tekintet a különböző szerzőktől írott könyvekbe, eléggé meggyőzhet arról, hogy a hány szerző, annyi gondolkozásmód. annyi egyéniség, annyi jellem, annyi irály. Ha a szent-írók csak öntudatlan vagy akaratlan eszközök lettek volna, akkor minden szentírási könyv jellegének, irályának teljesen azonos- nak kellene lennie, mert valamennyi az isteni szerző jellemét tükrözné vissza. De épen az istenségnek e közvetetlen nyílva- nulása a Szentírást ránk, korlátolt és gyarló emberekre nézve érthetetlenné tenné, s így a sugalmazás czélját tévesztette volna. Világos tehát, hogy a sugalmazás a szent-író egyéniségét, tehetségeit, gondolkozásmódját és jellemét meg nem semmisíti: tehát a sugalmazott könyv nem kizárólag Men müve. Nincs tehát más hátra, mint hogy a Szentírás Isten és az ember közös müve. De hogyan képzeljük ezt? Minő lélektani folyamat az, mely itt végbemegy? A sugalmazás Isten hatása a szent-író értelmére és akara- tára, de inkább értelmére, mint akaratára. Az akaratára való behatás, mint már említettük, abban áll, hogy a szerzőnek Isten adja a lökést az írásra, Isten érleli meg benne az elható— 9« —
