Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

— 6öí —

2. Az egyházi beszéd.

Az egyházi szónoklatban is megvan a beszéd hármas té- nyezöje : a szónok maga a beszélő, a hallgatók vele egy kor- ban élő emberek, ámde a beszéd harmadik mozzanata: a beszéd tárgya egészen más, mint az. mely az embereket a világban közönségesen érdekli, mozgatja és hevíti.

Az elbeszélőnek vagy szónoknak a közönséges életben nagy segítségére van az. hogy a beszéd tárgya vagy most megtörtént esemény, vagy a szellemeket épen most kiválőlag érdeklő probléma megfejtése lehet. Magában a tárgyban, melyet a beszélő saját ízlése és képességei szemmel tartása mellett választhatott, benne van minden egyes beszédnek alkalomszerüsége, a most történt tény. a folyamatban lévő esemény fejlődési menete, körérdekü problémája.

Nem így van ez az egyházi beszédnél. Van ennek is tényleges, megtörtént alapja, a Jézus által az idők teljében egyszer hirdetett szent ige. De ez az egy történeti tény, tárgya egyúttal minden egyházi beszédnek. Nincs meg az egyházi beszédben az az alkalomszerüség sem. mely egyéb beszédeket, önmagukban véve alkalomszerűekké tesz. Az egy- házi szónok beszédének alkalomszerüségét nem most fenforgó körülmények adják, hanem az egyház által eleve meghatá- rozott evangéliumi szent szakasznak bizonyos alkalomra meghagyott felolvasása.

Nehezebben érhető el az egyházi beszéd czélja is. Míg ugyanis egyéb beszédek múló sikernél egyébre nem törnek: addig az egyházi beszéd múló sikerekkel meg nem eléged- hetik, a földi életet messze túlszárnyaló czélt kell elérnie, a hal- hatatlan lelkek üdvözítését kell elömozditnia, Isten országát kell felépítenie. Ezen magas czél elérése tekintetéből nem elég a meggyőződés eszközlése, meg kell erre nyernie az akaratot is: az egész embert a czél elérésére szükséges esz- közök felkarolására s halálig való gyakorlására kell indítania.

Mindez pedig felette nehéz.

Az egyházi szónoknak tehát, hogy saját szakmájában