Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Dr. Demkó György: A papok végrendelkezési joga

617

ránynyal, addig másrészről a hívekre nézve nem ritkán bot- ránynyal lehet összekötve. Hogy félre ne értessem, ki kell jelentenem, hogy én nem a papok szabad végrendelkezési joga ellen akarok írni, hanem ezt pártolva, inkább az egy- háznak a papok végrendelkezésére vonatkozó törvényeiben nyíl- vánuló szellemet óhajtanám az olvasó elé varázsolni, mely egy- házias szellemtől a szabad végrendelkezési jog mellett is át kell hatva lenniök az egyház papjainak végső akaratuk nyíl- vánításánál.

Talán fölösleges is említenem, hogy az üldözések kora- ban a keresztény katholikus egyház, mint meg nem tűrt és jogi személynek el nem ismert társaság sem földi javakat nem szerezhetett — akár örökség, akár más czímen — sem esetleg mégis szerzett vagyonát a tulajdon fölött őrködni hivatott világi törvények oltalma alá nem helyezhette. Az akkori keresztények javainak az volt közös sorsuk, hogy az állam által elkoboztattak és eladattak. Vagyonszerzésről a keresztény kath. egyházban csakis azon időponttól számítva beszélünk, melyben a kereszténység a háromszáz éves üldö- zés vérfürdőjéből mint győztes, diadallal lépett a bámuló világ elé ; midőn a dicső N. Konstántin a kér. kath. egyhá- házat erkölcsi és jogi személynek nyilvánítván, úgy magát az egyházat, mint annak püspökeit és papjait, öröklési és va- gyonszerzési joggal felruházta; ö maga menvén elöl jó pél- dával, az egyházat mindenütt gazdag földbirtokokkal meg- ajándékozván. Ily kedvező körülmények között az egyház rö- vid idő alatt oly tekintélyes vagyonra tett szert, hogy már a

IV. században itt-ott gazdagabb egyházakra találunk, melyek papjaikat, kik azelőtt kézi inunkájokból, vagy a hívek ön- kéntes ajándékaiból tartották fönn magokat, a saját jövedel- meikböl voltak képesek tisztességes ellátásban részesíteni■ Természetesen csakis ezen időponttól kezdve kutathatunk a papok végrendelkezésére vonatkozó egyházi törvények után.

Az első és legrégibb e nemű törvényt az apostoli ká- nonokban találjuk, melyek közül a 37. így szól: «Omnium rerum ecclesiasticarum curam Episcopus gerito et eas dis- pensato. Non licitum autem ei esto, quidpiam ex iis sibi tani-