Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Bita Dezső: Hit, ész, tudomány
H■ — 493 — kutat az igazság után s nem találja meg azt, mondja sz. Ágoston;1 a skepsis minden tudomány halálos ellensége. Mindenütt, a hol a hit világított, az emberi ész a tudó- mány fáklyáját is meggyujtotta, hogy világítson a szellemnek. Hogy erről meggyőződhessünk, elég csak utalni azon hala- dásra, melyet a történelem felmutat a kereszténység előtt s után a tudományok tekintetében megfigyelve, t. i. a tudomá- nyok állását ott, hol hajdan a hit világított, azután pedig kihalt, vagy pedig az a hit, hová még el sem jutott. Ámbár ugyanis a régi világ több országaiban, már leginkább Rómá- ban, Athénben, a tudományok e székhelyein sok a szellem tetőpontjáig érő igen jeles ész tündöklőit; de ki nem látja, mily csekély volt a tudományok haladása a pogányságban, ha összevetjük azokkal, melyeket a hit világánál csodálunk, alig látjuk szürküléSét azon ragyogó fénynek, a mely azután mindenfelé szétáradt s a tudomány minden ágában világít. Hasonlítsuk csak össze Ázsia és Afrika egykor legvirág- zóbb tartományait azon barbársághoz, melybe azok a hit elvesztése után estek, alig fogunk rá ismerni e tekintetben, a chinai birodalom is mereven stagnál, úgyszólván gyermek- korában van annyi századok múltán is ! India a maga mesés bölcsőjében tesped máig; csak azt kellene még látnunk, vájjon hasonló eredményt szül-e a hit hanyatlása is, s maga után vonja-e az ész müveinek csökkenését: arra elég szomorú je- leink vannak, hogy az emberi ész a hit megingatásával veszt erejében! Méltán következtetjük tehát, hogy a hit nemcsak nincs ártalmára az emberi ész művelésének s a tudományok haladásának, inkább bámulatosan segíti, előmozdítja azt. «Minél jobban táplál bennünket a hit, annál inkább meg- telünk ismeretekkel», mondá sz. Anzelm ; 2 mert midőn Isten magát az embernek kinyilatkoztatta, megtanítá azt egyszers- mind, hogy tulajdon lényegét és eszményét ismerje és való- sítsa; így a hit tartósságot, bizonyosságot szerez a tudomány- nak, nemcsak nem bénítja az észnek tudományos működését, 1 De lib. arbitr. L. II. 2, 6. 2 De Fide Trinit. c. II. V. ö. Perrone Praelec. theol. Tract, de Loc. theol. Vol. IX. 514—15.