Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Bita Dezső: Hit, ész, tudomány
s élesztetik; ennek megszűntével a tudománynak legalább is nagy ösztöne halna ki; igen, ekként lesz azután, hogy az isteni gondviselés magából a tévelyek nagy számából, melyek által megengedi a hit ostromlását, a többi jó közt azt is létrehozza. Állításunkat az sem czáfolja meg, hogy igen sok- szór úgy 'látszik, mintha a hitnek ellenei másokat fölülhalad- n'ának a tudományokban s néha csakugyan fölül is múlják őket, mert ez sem gátolja azt, hogy mégis a hit az, a mi azon tanulmányozást fölébreszti, éleszti. Végtére is a hitnek szerzője maga Isten, a tudomány- nak kiapadhatatlan forrása és adója, a ki a tudományok urá- nak akart neveztetni,1 ki az emberi szellem természetének mélyébe helyezte azt a kiolthatatlan s kielégíthetetlen ösztönt, mely öt az igazság kutatására s általában mindennemű isme- retek gyűjtésére készti, a mit a római szónok «insatiabilis veri cupiditas»-nak nevez, a ki a tudomány és a bölcsesség megszerzésére sürget a Szentírásban. Az ö akaratja tehát, hogy a hit legbensöbben egyesüljön a tudománynyal: a hit az a kapocs, mely a tudományokat egy tömör testté egészíti s romlatlanul föntartja. «Minden korszak — mondá Goethe — melyben a hit uralkodott, fényes, lélekemelő s termékeny volt, valamint saját korára, úgy az utókorra nézve is: ellen- ben minden korszak, melyben a hitetlenség ül diadalt, kér- kedjék bár perczig a fény csillámlásával, az utókor előtt eltűnik, mivel senki sem törődik szívesen a meddőnek isme- rétével». Minél szilárdabb a hit, annál alaposabb, gyümölcsözőbb a tudomány, mely maga föltételezi már a hitet azon igazság- ba, melyet megismerni akar. E hit intensivitásától függ az igazság után való törekvés ereje és hatálya; a hit az, a mi kitartást kölcsönöz a tanulmányozásban czéljának elérésére, az igazság fölismérésére, s a kutatás fáradságos, tövises útján megóv a lankadtságtól s kedvetlenségtől. E hitnek hiánya lehetetlenné teszi a tudományt, mert a ki nem hisz, nem 1 Kir. I. 2, 3. 3 Ecclesiast. 1, 1. — 492 —
