Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Bita Dezső: Hit, ész, tudomány
m₪m — 488 — útainak kezdetén, úgy mint végén, a gyermek bölcsőjénél úgy, mint a sírok árnyékában; az időben úgy, mint az örökké- valóságban. A hit megfejt mindent, meg nem zavarodva áll szemközt a tudatlanság balgaságai- s a hitetlenség gúnyjaival szemben, nyugodtan várva, míg a századok folyama igazsá- got szolgáltat neki.1 Az ész, hogy az igazság megismerésében biztos vezetőül szolgálhasson, a fölülről jövő világosságot nemcsak nem mellőz- heti, hanem igenis szükséges, hogy azt hódolatteljes készség- gél fogadja, s az isteni kijelentés hitében keresse fogyatko- zásai pótlását; az a hit csak azt a hézagot foglalja el, melyet az ész üresen hagyott, s a melyet a képzelet kétségkívül sokkal rosszabbal tölthetne ki; mitsem vesz az el abból, a mit az ész önmagától tudhat, szabad tért enged neki hasznos ismereteinek körében magát gyakorolhatni. Oktatása azon pontnál kezdődik, hol az ész határt ér el, nézete megzavaró- dik, tétováz és enyészik. A hit az észhez akar csatlakozni, s midőn annak alávetését követeli is, az ész csak saját tehetetlenségéről mond le, mert bevezetve az embert a hit szentélyébe, mintegy ekként szól hozzá: íme én egy tanítóra bízlak, a ki nálam folebbvaló, öt hallgasd, most már kimégysz az én iskolámból, melyben eddig azért tartottalak, hogy nagyobb világosságra vezesselek.2 Mindenekelőtt a hit sokfélekép segítségére van az ész- nek s erre kimondhatatlan sok haszon háramlik abból; gya- rapítja ugyanis az emberi ismeretek készletét, midőn nemcsak az ész által is épenséggel fölfedezhető igazságokat megerősíti, fölvilágosítja,hanem hogy hatályosabbak legyenek, az Istenről, az emberről s a halhatatlanságról szóló legfontosabb, s a magára hagyott ész által nagy nehezen, vagy igen későn, vagy épen soha föl nem fedezhető igazságokat s kötelmeket minden józan bölcselő előtt legalkalmasabb módon bizonyossággal, világo- san adja elő. Az Isten, az ember és a világ fölötti kérdések 1 Balmes: Fundam. der Philosophie II. Bd. 279. 3 Nicolas : Etudes philosoph. sur le Christ. Tom. IV. 450. Bossuet Principes de la Fői. Tom. I. eh. 1.