Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Irodalmi értesítő

— 4‘־i6 —

halmaz daczára, az egy fejbe alig férő ismeretek bő- sége daczára az előadás oly vonzó és könnyüded, hogy szinte kedves olvasmány e vaskos könyv: és 11a egy részletet végig olvastál, kedves olvasó, nemcsak sokat tanultál, de meg is vagy győződve, hogy ez nem csillogó hiú tudásnak hivalko- dása, hanem hogy való igazságot ismertet meg; egy szóval érzed: Roma locuta est.

Ismertetésem nagyon hosszúra nyúlnék, 11a a három vaskos kötetnek 2622 lapon előadott tárgyát részletezni akar- nám: arra kell szorítkoznom, hogy ez alkalommal csak rá mutassak.

Az első kötet «Introductio generalis», a biblikum általa- nos részével foglalkozik. Az ő- és új-szövetségi kánon kér- déseit 195 lapon tárgyalja; de úgy, hogy a kérdésnek egy árnyalatát sem hagyja figyelmen kívül: mert úgy mond: in~ hűbb átevezzenek bőbeszédűnek, semmint valami fontos dolgot el- hallgassak. A mű becsét leginkább emeli, hogy a szerző a szent-atyáktól és a nagy theologusoktól oly gyönyörű inon- dásokat közöl, hogy az olvasó lelke a szent kincset bámulja, és érzi. hogy a szerzővel érez az egész egyház, hogy köny- véből szól a bölcsesség, melyet az idők folyamán a Szentlélek juttatott egyes kiváló egyéneknek; hogy egy szóval: az Űr lelke terült e könyv fölé.

A modern nyelvekből vett idézeteket a szerző nem for- dítja latinra, mivel, úgy vallja, a nyelvek ismerete napjaink- ban nagyon elterjedt. Van is annyi nyelvből vett idézet, hogy rá lehet alkalmazni az első pünkösd leírását, a mint azt szent Lukács (Apostolok Cselekedetei. 2, 7—11.) közli:

«Álmélkodának és csodálkozának mindnyájan.....................

M

iképen hallottuk mi, kiki saját nyelvünket, melyben szü- lettünk. Partusok, medusok és elamiták, és a kik lakják Mezopotámiát, Júdeát és Kappadócziát, Pontust és Ázsiát, Frigiát és Pamfiliát, Egiptom és Libia részeit, mely Czirene körül vagyon, és a római jövevények, a zsidók is és a meg- tértek, a krétaiak és az arábiaiak, hallottuk szólani a mi nyel- veinken ^Istennek nagy dolgait. Álmélkodának pedig mind- nyáján és csodálkozának egymás között.» Valóban annyi