Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Mihályfi Ákos: A papnevelés a trienti zsinat előtt
- 407 — figyelik imádságait és jó cselekedeteit; vele mennek városról városra, országról országra, az apostoli utakra, s így kép- zödnek ök is apostolokká. Péter maga mellé veszi Márkot, s Márk. ki mint püspök Rómából Alexandriába viszi a keresztény- séget; nemcsak a püspöki hatalmat nyerte Pétertől, hanem örö- költe Péter szellemét is. Hisz az egyházatyák az ö evangéliumát nem is mondják másnak, mint Péter kommentárjának. Lukács. Titus, Timót, Epaphras, Demas Pált kísérték apostoli útjai- ban, tőle nyerték a papi nevelést és a püspöki hatalmat. A mily egyszerű e korban a papnevelés, ép oly magasz- tos is. Az apostol bejárja a hitközségeket, ezekben kiválasztja az erényes és jó tehetségű ifjakat, őket maga mellé veszi, s ha látja, hogy elég erősek már a hitben és az erényben, meg- teszi őket püspökökké. De még ekkor sem szűnik meg róluk gondoskodni, a mint ezt sz. Pálnak Timóthoz és Titushoz intézett levelei bizonyítják. A liturgiát megtanulják látásból; a hitelveket az apostol prédikáczióiból. magán oktatásaiból s a szent-könyvek figyelmes olvasásából; a hívek és az egy- ház kormányzását az apostol cselekvési módjából; saját lel- kük megszentelését az apostolok életéből és példájából. Ezek- hez járulnak az apostolok által müveit csodák s a Szentlélek különös ajándékai, a charismák, melyek a rendszeres okta- tást és nevelést pótolják. 3. Az apostolokat követő korszakból is annyit bizonyo- san tudunk, hogy pappá és püspökké csakis az lehetett, a ki az ezen állásokra megkívántató erkölcsi qualificatióval bírt. Pál apostol Timóthoz és Titushoz intézett leveleiben gondoskodott arról, hogy az egyház szentélyébe méltatlanok be ne juthassanak. Mindegyik tanítványa előtt felsorolja azon tulajdonokat, melyekkel egy püspöknek bírnia kell; figyelmez- teti őket, hogy a püspöki hatalomnak másra való ruházásá- ban óvatosak legyenek, ezt ne tegyék elhamarkodva, hanem csak akkor szenteljenek valakit püspökké, ha ennek életéből meggyőződtek, hogy méltó e magas állásra.1 Egyik legrégibb, sőt tán az új-szövetségi szent-könyvek 1 V. ö. 1. ad Timoth. III, 1—13: V. 22. Ad Titum 1, 7—10.
