Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Dudek János: Lessing bölcs Náthánja
Ki mondja, majd meg: ki az a jobb, erényesebb, töké- letesebb, Isten és ember előtt? Mihez fogom mérni a jót, az erényest, a tökéletest ? Ki fogja e mértéket, t. i. az erkölcsi szabályokat meghatározni? Minden egyes ember-e a maga számára, vagy tízezer kiváltságos az egész emberi nem számára? Pedig az tudva van, hogy az észnek igazságok, a szív- nek erkölcsi szabályok kellenek. S ha minden emberrel alkottattok is vallási rendszert, — merthogy két ember sem fog egyezni a «szeretet vallásának» részletezésében, az több mint bizonyos, hiszen magoknak a Zichy-féle Lessingeknek is annyiféle vallásuk van. a hányán vannak; — ha, mondom, minden egyes emberrel alkottattok is vallási rendszert, az így felaprózott emberi nem, vagy mint valaki elmésen megjegyezte: emberaprólék, milyen álla- pótra j ut ? Midőn Dőli inger említett felolvasásait Münchenben tartotta, egv a «testvérek» közül ugyanabban az időben értekezett a a «Bauhütte»-ben: a különféle szabadkömívesi rendszerek egyesítéséről, a mint Scheeben lapjában olvasható.1 A «templomépítést», vagyis a jövő egyházát nem az egyes emberekre bízza, hanem az építőmesterre, a német trónörökösre; ennek kell a nagy müvet megalkotnia, segítő testvérek — az értekező szerint — nem fognak hiányozni. Tervezetéről meg- jegyzi Scheeben: «Nichts ist an der Menschheitskirche. die der katholischen kristlichen Kirche gegenüber aufgerichtet werden soll, vergessen: Symbolum. Sittenlehre und Gesetzbuch, Liturgik und Ritual, Papst und allgemeines Concil und hierarchische Verfassung, Alles ist vorgesehen.» Tehát mégis a tízezer ki- váltságos fog az egész emberiség számára törvényeket hozni ? Akarni, ezt akarja. De milyen jogon? Bizonyára olyanon, a mint azt az említett Stolz Albán a képen bemutatta. Azt olvastam valahol, hogy az ördög, mikor valamit tesz, majmolja Isten működését és müveit; nem ilves valami rí ki abból a «Bauhüttéböl» ? Megismerkedvén Zichy szeretet-vállásával, miután okul1 Scheeben: Periodische Blätter 1872. 315—27 1. — 82 —