Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Dr. Kiss János: Ázsia világossága és a világ világossága

317

tással előlépni, hanem azt mondja, hogy a lélek természetét illető kutatások fölöslegesek, haszontalanok. A kereszténység ellenben azt tanítja, hogy a lélek Isten kitűnő képmása, Isten kitűnő gondoskodásának tárgya s boldogulása Isten nagy- szabású működésének czélja. A kereszténység tehát e pont- ban is fölvilágosít, fölbátorít és fölemel.

Esek a' Buddhismus negativ tanai, melyeket a kereszténység fenséges positiv tanokkal pótol.

A buddhismus positiv tanai közt első és legfontosabb a világ pessimistikus felfogása, mely szerint a világ tel- jesen rossz, úgy hogy a semmi sokkal jobb nála. E vigasztalan, leverő, sőt kétségbeejtő tannal szemben a ke- reszténység is elismeri ugyan a világon levő bajokat, azért nem hirdet föltétien és teljes optimismust; de a rosszat, a mennyiben physikai, első sorban a világ véges voltának, másodszor a bűnnek; a mennyiben pedig morális, a világ véges voltán kívül főleg a teremtett szabad lények elhatáro- zásának, többi közt az eredendő bűnnek, tulajdonítja. E mel- lett felvilágosít a felöl, miért engedi meg Isten a rosszat a világban: azért, hogy ezáltal a jót gyakorolja vágy a rosszat megtérítse s mindig azért, hogy saját dicsőségét azáltal is nyilvánítsa, hogy a rosszból jót hoz elő.

Mindez a mily vigasztaló, oly észszerű és megfelelő Isten és a világ meg az ember természetének.

A meglevő bajoktól, úgy a physikai, mint a morális rosszaktól, természetesen minden ember szabadulni igyekszik. Buddha, mert az ember fölött álló lényt nem ismer, a meg- szabadulást is az emberre bízza. Kiki szabadítsa meg önmagát. De e megszabadulásban nincs is köszönet, mert nem egyéb, mint a megsemmisülés. Mit is lehetne jobbat várni a magára hagyott embertől ?

Ellenben a kereszténység épen az ember megszabadítá- sánál. üdvözítésénél tárul elénk teljes nagyságában.

Isten az, ki megszabadít, és pedig úgy, hogy határtalan boldogságban részesít. Igaz, hogy az embernek is közre kell működnie, de mi is volna méltóbb az emberhez, mint erejét kifejteni s ezáltal megszabadulni a nyomorból és boldogabb,