Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Dudek János: Lessing bölcs Náthánja
tömegek (értsd az emberiséget) nem fogadták be a megváltói tant: mert mint tovább dalolja: Most is egyre várja még a költő: Hogy a mit álmodott,• mért szíve vérzők, Az hitként minden szívben gyökerezzék ! Óriási dolog 1 A miért Lessing szíve vérzett (de el nem vérzett!), az hitként (tehát megint csak hit?) még most sem gyökeredzik minden szívben, a mint ö egykor álmodta. És miről álmodott a németek nagyphilosoph-költője? Köz- bevetöleg legyen mondva, hogy abban az időben, midőn Lessing telve volt már a Náthán-féle tanokkal, nősülni akart, sok adós- sága volt, azért erősen rakott a lutriba, hát ekkor mint az olyan magunkféle halandónak igen szép álmai lehettek. Nem ezekre vonatkozik a kérdésünk. A mi pedig szíve vérzését illeti, életrajzában tanulmányoztuk viszonyait abban az idő- ben, midőn a Náthán megjelent és azt találtuk, hogy Lessing akkoron a mai kor sok írójához hasonló fatalitásban szenve- dett, t. i. vérzett a szíve, de csak azért, mert a zsebe üres. volt, akár a Toldv Pistáé, mikor Jezsuitáit kiadta. Miről álmodott tehát a philosoph-költö ? Zichy ezt a Prológban nem mondja meg, hiszen a mü tanulmányozására akarja az olvasót előkészíteni, mintha mondaná: itt az írás. forgassátok, itt benn van letéve a nagy kincs. Mi megmondjuk már most az olvasónak, miről álmodott Lessing. Egy-két sorban van kifejezve nagy álma a harmadik felvonás 7-ik jelenetében, a hol a bíró az egy atyának három fia, mint a három gyűrű (a három vallás: keresztény, zsidó, izlam) birlalója felett ítél. Arról álmodott Lessing, hogy a mint ö, mint bíró, a három vallás követőihez e bölcsességes szavait, intézi: Óh, ti mind a hárman itt Megcsalatott csalók vagytok. S e gyűrűk (a három vallás) Mind hamisak — a nagy tömegek e nagy nyilatkozatot rögtön hitként szívökbe zárják: rögtön elhallgat ja történelem, a vallásbölcselet: a «Hittmlomámji Folyóirat» 1890. 2 f— 17 —