Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Dr. Dudek János: Lessing bölcs Náthánja

gondolkodó fejek meghajolnak s Lsssing lesz az emberiség nagy Messiása, a milyet a világ még nem látott. Es mert a világ ezt nem tette, s száz év leforgása alatt is csak egy pár tudós szobájába tudott behatolni a világosság, azért nagy Ziel ívnek az ö keserve. — Prológja igazán meg- ható! így hangolja Zichy az olvasót s bebócsátja a bölcs Náthán szentélyébe, hadd élvezze öt felvonáson keresztül az istenség igéit. S a midőn végére jutott a drámai költeménynek, meg- állítja az olvasót s utóiratban még egyszer szóba ;ill vele. mintha kérdezné: Nem megmondtam? Látod a kincset? De mintha nem bíznék olvasójában, hogy csakugyan észre- vette: az öt felvonás melyikében is rejlik tulajdonképen a kincs, még egyszer figyelmezteti, hogy «a három gyűrűről szóló híres allegória», az az a kincs! Még ez sem elég. «A gyönyörű befejezése az elbeszélés- nek», az az. a mire még figyelni kell; abban van a költő, álmának a másik fele: az új vallási a szeretet vallásai Lessing álma két részből állott. Az elsőben azt álmodta, hogy az emberek hitként fogadják szavait, melyek szerint a keresztény, a zsidó és az izlám vallás egyformán hamis: a másikban azt álmodta, hogy tőle fogadják el az emberek minden addigi vallás elvetésével, az általa feltaláltat: a sze- retet vallását, a mely a bíró következő szavaiban foglaltatik : Nos rajta hát! Kövesse mind az ő megvesztegetlen S balítélettöl ment szeretetél: Versenyt mutassa meg hát mindegyik Az ö kövének bűvös erejét. Segítse ezt a bűveröt szelídség, Szívélyes összeférés, jóltevés. Istenbe bízás bensösőge által. Előbbre! S majd 11a a gyűrűk hatása Késő utódoknál lesz látható: Évezredek múltán ismét e szék Elé idézem őket. Akkor itt Nálamnál bölcsebb ember ül. ítél. Most menjetek. — 18 —

Next

/
Thumbnails
Contents