Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Giesswein Sándor: Az ó-egiptomi halottak könyve
163 szakkal magával ragad a vészbe, az elhunytakból táplálkozva: «Éri nem vagyok gyönge ellenedben, mérged nem hat át tagjaimba ... Én bírom a titkos nevet s lakást készítek magamnak millió esztendőre.« A 8. fejezet czíme: Fejezet az Amentiban való áthala- dásról ama napon. A fejezet szövege eléggé homályos, de kétségtelen, hogy a nap fölkeltét írja le, melynek társaságá- ban most már az elhunyt is foglaltatik. A 9. fejezet czímfelírata: Fejezet az Amentiban való át- haladásról az Ammah1 áthaladásának napján. Az elhunyt elmondja, — harmadik személyben beszélve magáról, — hogy ö (a boldogult N.) «áthaladva az alvilágon (Tuau) látja atyját, Osirist; ö eltávolító a sötétséget atyjától, Osiristöl; ö az, kit Osiris szeret. Eljött s látta atyját, Osirist. Átszúrta Szét (a gonosz szellem) szívét.» A 10. fejezetben az elhunyt elmondja, hogy miután az igazság szavával lép ki, áthaladhat az égen és a földön s millió évekig él. A 11. fejezetben elmondja, hogy ö, mint Osiris, az alvilági ellenségek ellen félelem nélkül kész harczra kelni. A 12. fejezet rövid imát tartalmaz Ra-hoz intézve, a 13-ban pedig kijelenti az elhunyt, hogy mint karvaly ment az alvilágba, s mint bennu, azaz phoenix-madár jött ki onnan. A karvaly t. i. a lélek symboluma volt, a phoenix pedig a föltámadott testé, melylyel a lélek újból egyesült. Mint a sző- vég mondja e fejezet mintegy áldáskép mondatott két ékszer (fülönfüggő) fölött, melyeket a temetés napján a tetemhez talizmánkép tettek. A 14. fejezet, mint czíme mutatja, arról szól, hogy a boldogult N. szívéből minden tisztátalanság eltávolíttassék. Tartalma ima, melyet az elhunyt fölött azért kell elmondani, hogy az élet táplálékát elnyerje és erejénél fogva éljen s szívéből minden tisztátalanságot eltávolítson. A 15. fejezet czíme a következő : «Imádás Ra-Harmakhis1 Ammach, máskép Amemhu az alvilág egyik helyisége, mint- egy sötét alvilági labyrinthus. V. ö. Maspero, Les hypogées róyaux de Thébes. Revue de l’hist. des relig. 1888. XVII. k. 295. 1. k. 11*
