Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Ócsai József: Eucharisztika és közösség a Hittani kongregáció 1992. május 18-i levele alapján

nincs szó a püspöki kollégiumról a pápa nélkül. Vagyis a pápa nélkül nincs Collegium Episcoporum; a pápa olyan legfőbb része a testületnek, amely nél­kül az mint olyan nem is létezik. A teológiai igazságot rögzíti két elméleti kánon: Ahogyan az Úr rendelése szerint Szent Péter és a többi apostolok egyetlen testületet alkotnak, úgy kapcsolódnak egymáshoz Péter utóda, a római pá­pa és az apostolok utódai, a püspökök is. 330. kán. A püspökök testületé, amelynek feje a pápa, tagjai a püspökök a szentségi felszentelés és a testület fejéhez és tagjaihoz fűződó hierarchihus közös­ség alapján, és amelyben az apostolok testületé állandóan fennmarad, fejé­vel együtt és soha nem a fő nélkül, szintén hordozója az egész Egyházra szóló legfőbb és teljes hatalomnak. 336. kán. Az Egyháznak és így a püspökök testületének három legfontosabb felada­ta, amit Krisztustól kapott, a papi, a prófétai és a királyi funkció. Ennek felel meg az Egyház életében a megszentelő!, a tanítói és a kormányzati feladat. Ezt a három megbízatást a püspökszentelésben nyeri el a jelölt. Itt is hangsú­lyozva van a pápaság vezető szerepe. 2.§. A püspökök magával a püspökszenteléssel elnyerik a megszentelői fel­adattal együtt a tanítói és kormányzói feladatot is, de ezeket természetük­nél fogva csakis a testület fejével és tagjaival való hierarchikus egységben gyakorolhatják. 375. kán. A püspököket a pápa szabadon nevezi ki, vagy törvényes megválasztás után megerősíti. 377.kán.l.§. A püspökök tanítói és kormányzati feladatot történélmileg igen fontossá vált ünnepélyes formában gyakorolják a zsinatokon. Fentebb szólottunk ar­ról, hogy a püspökök egysége leginkább az egyetemes zsinatok tényében mu­tatkozik meg, amely sosem a pápa nélkül történik. 1. §. Az egyetemes zsinaton a püspökök testületé ünnepélyes módon gya­korolja az egész Egyházra szóló hatalmát. 2. §. Ugyanezt a hatalmat gyakorolja az egész világon elszórt püspökök egységes cselekvése révén, melyet a római pápa ilyennek jelent ki vagy fogad el szabadon, és amely így valódi testületi cselekvéssé válik. 337. kán. 1 2 1. §. Az egyetemes zsinat határozatai csak akkor rendelkeznek kötelező erővel, ha a zsinati atyákkal együtt a római pápa is jóváhagyta, ugyanő megerősítette őket és utasítására kihirdetésre is kerültek. 2. §. Hogy kötelező erejük legyen, ugyanilyen megerősítésre és kihirdetés­re szorulnak azok a határozatok is, melyeket a püspökök testületé hoz, 74

Next

/
Thumbnails
Contents