Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Joseph Ratzinger: Elmélkedések Nagypéntektől Mennybemenetelig

mit sem látunk, botladozunk és lökdösődünk, nemde evilág képe? Egy világé, amely minden tudományos ismeret és szociális eredmény ellenére még mindig nagyon sötét. Sőt gyakran úgy tűnik sötétebb, mint bármikor. A puszta részismeretek halmozásától az egész értelme egyre megfoghatatlanabbá vált a hívők számára is, akik maguk is megrettennek Isten látszólagos távollététől, akit nem találhatunk meg a világ forgatagában. Ki az, akit nem indít meg mélységesen Isten szörnyűséges „elsötétülése”, amit Reinhold Schneider „Tél Bécsben” c. műve éreztet meg velünk. És ki tagadhatná, hogy hétköznapi kis bástyáinkban, melyek kényelmes biztonsággal fednek el minden kérdést, néha hirtelen ránk telepszik valami ebből az elsötétülésből és mindent megkérdőjelezni látszik? Kinek ne lenne szüksége olykor arra, hogy az éjszaka közeledtén Newmann bíborossal együtt így imádkoznék: „Ó, Istenem! Te be tudod világítani a sötétséget, csak Te vagy képes erre.”? És ki ne látná menynyire lökdösődnek, egymás útjában állnak az emberek ebben a világéjszakában, mely gyakran nemcsak a végső dolgokat, hanem a következő lépést, felebarátainkat is eltakarja. Amikor a húsvéti fény éjsötét Egyházában várunk, legyen vigasztalás számunkra: Isten tud erről az éjszakáról, és közepén meggyújtotta már lángját „Lumen Christi! — Deo gratias”.Az éjszakában tapasztaljuk meg igazán mi is a fény valójában. Világosság — és általa látunk. Mutatja az utat és tájékozódásunkban segít. Segít, hogy megismerjük a másikat és önmagunkat. Melegség, ami erőt és mozgást szül. Vigasztal és örömre derít. Végsősoron: élet, és olyan ez a kis pislángoló lángocska, mint annak a csodálatos titoknak a jelképe, amelyet „élet”-nek nevezünk, és amely a legteljesebb mértékben rászorul a fényre. Nemsokára az egész templom a kezeinkben tartott gyertyák fényárjában úszik. És innentől ez már nem csupán a Feltámadás fénye, hanem előretekintés az Úr második eljövetelére, mely felé égő lámpásokkal igyekszünk. Előretekintés a nagy eszkatologikus fényünnepre, Isten menyegzős ünnepi lakomájának elővételezése, mely számtalan lámpás pompájában ragyog. Ebből a menyegzős örömből kellene, hogy valami megérintsen bennünket ezen a gyertyafényes éjszakán. És természetesen felmerül a kérdés: ott ülök-e majd én is az asztalnál? Lesz-e elég olaj a lámpásomban az örök lakomához? De talán még keresztényibb magatartás rákérdezni a jelenre. Hiszen a világ sötét. Egyetlen gyertya azonban elég, hogy megtörje a legsötétebb homályt. Nemde keresztelésünkkor egy gyertyát kaptunk Istentől és lángot hozzá? Elég bátornak kell lennünk ahhoz,hogy türelmünk, bizalmunk és szeretetünk gyertyáját meggyújthassuk. Ahelyett, hogy az éjjel miatt siránkozunk szükséges lenne, hogy meg merjük gyújtani piciny lángunkat, melyet Istentől kaptunk kölcsön: „Lumen Christi! — Deo gratias”.

A második fontos húsvéti szimbólum a víz. Hasonlóan a gyertyához, a víztartó edényt is az ünneplők között állítják fel, felékesítve, és ünnepi szavakkal dicsérik egészen mindaddig az emelkedett pillanatig, amikor a fény és víz egymást kölcsönösen eljegyzik a húsvéti gyertya háromszoros bemártásá41