Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Joseph Ratzinger: Elmélkedések Nagypéntektől Mennybemenetelig

mit sem látunk, botladozunk és lökdösődünk, nemde evilág képe? Egy világé, amely minden tudományos ismeret és szociális eredmény ellenére még min­dig nagyon sötét. Sőt gyakran úgy tűnik sötétebb, mint bármikor. A puszta részismeretek halmozásától az egész értelme egyre megfoghatatlanabbá vált a hívők számára is, akik maguk is megrettennek Isten látszólagos távollététől, akit nem találhatunk meg a világ forgatagában. Ki az, akit nem indít meg mélységesen Isten szörnyűséges „elsötétülése”, amit Reinhold Schneider „Tél Bécsben” c. műve éreztet meg velünk. És ki tagadhatná, hogy hétköznapi kis bástyáinkban, melyek kényelmes biztonsággal fednek el minden kérdést, néha hirtelen ránk telepszik valami ebből az elsötétülésből és mindent meg­kérdőjelezni látszik? Kinek ne lenne szüksége olykor arra, hogy az éjszaka közeledtén Newmann bíborossal együtt így imádkoznék: „Ó, Istenem! Te be tudod világítani a sötétséget, csak Te vagy képes erre.”? És ki ne látná meny­nyire lökdösődnek, egymás útjában állnak az emberek ebben a világéjszaká­ban, mely gyakran nemcsak a végső dolgokat, hanem a következő lépést, fele­barátainkat is eltakarja. Amikor a húsvéti fény éjsötét Egyházában várunk, legyen vigasztalás számunkra: Isten tud erről az éjszakáról, és közepén meg­gyújtotta már lángját „Lumen Christi! — Deo gratias”.Az éjszakában ta­pasztaljuk meg igazán mi is a fény valójában. Világosság — és általa látunk. Mutatja az utat és tájékozódásunkban segít. Segít, hogy megismerjük a mási­kat és önmagunkat. Melegség, ami erőt és mozgást szül. Vigasztal és örömre derít. Végsősoron: élet, és olyan ez a kis pislángoló lángocska, mint annak a csodálatos titoknak a jelképe, amelyet „élet”-nek nevezünk, és amely a leg­teljesebb mértékben rászorul a fényre. Nemsokára az egész templom a keze­inkben tartott gyertyák fényárjában úszik. És innentől ez már nem csupán a Feltámadás fénye, hanem előretekintés az Úr második eljövetelére, mely felé égő lámpásokkal igyekszünk. Előretekintés a nagy eszkatologikus fényün­nepre, Isten menyegzős ünnepi lakomájának elővételezése, mely számtalan lámpás pompájában ragyog. Ebből a menyegzős örömből kellene, hogy vala­mi megérintsen bennünket ezen a gyertyafényes éjszakán. És természetesen felmerül a kérdés: ott ülök-e majd én is az asztalnál? Lesz-e elég olaj a lámpá­somban az örök lakomához? De talán még keresztényibb magatartás rákér­dezni a jelenre. Hiszen a világ sötét. Egyetlen gyertya azonban elég, hogy megtörje a legsötétebb homályt. Nemde keresztelésünkkor egy gyertyát kap­tunk Istentől és lángot hozzá? Elég bátornak kell lennünk ahhoz,hogy türel­münk, bizalmunk és szeretetünk gyertyáját meggyújthassuk. Ahelyett, hogy az éjjel miatt siránkozunk szükséges lenne, hogy meg merjük gyújtani piciny lángunkat, melyet Istentől kaptunk kölcsön: „Lumen Christi! — Deo grati­as”. A második fontos húsvéti szimbólum a víz. Hasonlóan a gyertyához, a víztartó edényt is az ünneplők között állítják fel, felékesítve, és ünnepi sza­vakkal dicsérik egészen mindaddig az emelkedett pillanatig, amikor a fény és víz egymást kölcsönösen eljegyzik a húsvéti gyertya háromszoros bemártásá­41

Next

/
Thumbnails
Contents