Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Joseph Ratzinger: Elmélkedések Nagypéntektől Mennybemenetelig

val. Ez azokra a pompás pillanatokra emlékeztet amikor a hegyi patak csillogóan tiszta vízében a nap fénye tükröződik vissza, és hasonlóképpen eggyé válik ég és föld a víz és a fény titkában. Miként a fény a víz is az emberiség ősi szimbóluma. A vallástörténészek szerint a fény „uráni” a víz „telluri” szimbólum. Eszerint: a fény az égiek hatalmas fenségét testesíti meg, az élet nagy, de egyben veszélyes hatalmát, amely nagyobb nálunk, és amely felett sohasem rendelkezhetünk, hanem szabadon ajándékozza oda vagy tagadja meg magát tőlünk. A víz ezzel szemben a Föld gyönyörűségét testesíti meg. Aki szomjazott már igazából életében, az érti ezt. Aki viselte már hosszú órákon keresztül a Nap perzselő hevét és aztán egyszerre üdítő tündöklő forrást fedezett fel: valóban nincs fennségesebb az áttetsző, tiszta víznél. így aztán a víz az Edénkért és a termékenység emlékezetét idézi fel bennünk. És végül ismét éppen az ellentét az, amely igazán teljességgel megsejteti velünk a víz csodálatos mivoltát. A nap terhét és piszkát leoldja rólunk a mosdás, a fürdő, amelyből szinte újjászületve lépünk ki. A Föld nagy folyómenti országai — Egyiptom, Asszíria, Babilon — éppen az ilyen tapasztalataikból egyfajta folyómisztikát teremtettek. Számukra a folyó a hatalmas életadó, mely legyőzhetetlen hatalommal hömpölyög útján, és elég erős ahhoz, hogy a sivatagot virágzó vidékké változtassa. Izrael üdvösségvárásában újból és újból feltűnik az életadó folyam eszméje, akár visszatekintve a paradicsomi folyókra, akár előretekintve a templom forrására, amely Isten városát örvendezteti áradó vízével.(Zsolt 45,5; Ez 47,1—12) A víznek ez a teljes titka jelen van a húsvéti ünneplésben bennfoglaltan és egyúttal emeltebb szinten mégpedig anélkül, hogy előbbi mivoltát lerombolná. Erről mondja nekünk Húsvét éjszakája, hogy sokkal fenségesebb forrás a Föld mindenkori folyóinál az, amely Urunk megnyitott oldalából fakadt (Jn 4,10; 7,37; 19,34). Krisztus kereszthalála nem más, mint önmaga radikális föláldozása, énjének teljes odaadása, fenntartás nélkül olyan mértékig, hogy még inkább saját életét sem akarja megtartani, hanem másokért teljességgel szétárasztja önmagát: így áradt a keresztről a tiszta önátadás, Isten önmagát tékozló szeretetének valóban fenséges forrása. Benne a víz minden különleges értéke együtt van: a megtisztítás ereje, a termékenység, az üdítő, vigasztaló, éltető erő. Ez a forrás a kereszt- ségben Krisztus keresztjéről, mint hatalmas folyam árad át az egész Egyház tagjain keresztül és „megörvendezteti Isten városát” (Zsolt 45,5). Ebben a folyamban mosdunk tisztára és születünk újjá. Egyedül ez a folyam képes a világ pusztaságát termékeny vidékké változtatni, mert ahol gyűlölet és önzés uralkodik ott valóban sivatag van, csak ahol a szeretet és a szolgálat szelleme működik csakis ott képes bármi is épülni. Sose felejtsük el, hogy a világ legfenségesebb forrása a keresztről és a halálból — nem is: a radikális önátadásból fakadt. Mikor aztán a húsvéti gyertyát a víztartó edénybe merítjük, és az Ég és Föld szimbolikus frigyre lép egy másik gondolatot is felidézhet bennünk. Azt is mondhatja nekünk, hogy e világ szegényes termékenysége méltó arra, hogy felvétessék Isten országa belső életének nagy titkába. Sejttetni en42