Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)
Joseph Imbach: Kiáltanunk kell, mert ínséget szenvedünk!
A vak Bartimeuséhoz hasonlóan, meghasonlott helyzetben találják magukat Jézus követői is. Ok is ide-oda hánykolódnak egy új, teljes élet iránti vágy és a legyőzendő akadályok iránti félelem között. Minden bizonnyal ez az egyik oka annak, hogy az oly sok személyes hittörténet, jórészt betegségtörténet is. Csak ha az ember ténylegesen kész arra, hogy fenntartás nélkül Istenre bízza magát, akkor képes lángoló szívvel, felszabadult szájjal Istenhez irgalomért kiáltani. Ahol ez a készenlét hiányzik, ott nem lehetséges más, mint egy szánalmas irgalom-kiáltás, ami minden esetben egyfajta alibi funkciót tölt be. Ez azt jelenti, hogy az ember úgy értheti, hogy a Jézus által hirdetett evangéliummal semmi esetre sem elutasítóan áll szemben, éppen ellenkezőleg! De azért úgy, hogy egy pár személyes tartozékot fontolóra vehet; esetleges társadalomtól függő kompromisszumokat és egy-két alapvető kifogást (pl. a hegyibeszéddel szemben). Lesznek igen jó kifogások, úgyszólván valóban létfontosságú okokból, amikre hivatkozhat. Bár az evangélium nem kérdőj éleződik meg, de kérdéseit nem is vesszük komolyan. Hiányzik a végső lelkesedés és mindenekelőtt az öröm, úgyhogy az ember ritkán emelkedik felül egy fáradságos és rosszkedvű Jézus-követésen. Többnyire nem feszegeti tovább, és a gyakorlati következtetéseket halogatja. Uram irgalmazz! Ez a felkiáltás magában foglalja azt, hogy az ember a hitet komolyan veszi; de nem abban az értelemben, hogy a hit csupán valami érzelmi dolog, hanem abban a tudatban, hogy a kényelmeskedésnek vége van, ha az ember ezt a hitet valóban éli. Uram irgalmazz! Ez a felkiáltás feltételezi, hogy az ember hagyja, hogy a szemét Jézus megnyissa, hogy a tekintetét felé fordítsa, és kész arra, hogy kövesse Jézust útján. Uram irgalmazz! Ez a felkiáltás emlékezteti a hívő közösséget, mint egészet, arra, hogy egyre inkább azzá kell válnia, aminek ténylegesen lennie kellene: a világ világosságává és a föld sójává. Fordította: Simon Ferenc 159
