Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Carlo M. Martini: A kereszt megértése

gam, ő pedig azt mondja, hagyjam abba, sőt irgalmasan meggyógyítja ezt a férfit. Már semmit sem értek; már nincs rám szükség.”

Mivel Jézus elutasította, Péter megalázott, a lelke kusza; igen kemény megpróbáltatáson megy keresztül. Jézus újabb szava pedig megadja a kegyelemdöfést biztonságérzetének: „Ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé.” (Lk 22,53) Péter valószínűleg azt gondolta: „Ha már Jézus sem áll ellen a sötétség hatalmának, akkor mi jöhet még?” Péter minden mértéket túlhaladóan, egészen csalódott: „Már semmit sem tehetek érte, és nem tudom, minek vagyok itt.” Péter már nem az, aki volt.

Péter tagadása (Lk 22,54-62)

Mivel azonban Péter őszinte, jó ember, és Jézus imádkozott érte, nemakarja egészen cserbenhagyni a Mestert. Szeretettel követi, ha csüggedt is. Követi, mert állandóan ezen tanakodik: „Mi történik vele? Talán még tehetek valamit érte; talán még hasznossá tehetem magam.” E lelkiállapotban követi Jézust, inkább a szeretete, mint a meggyőződése miatt.

Az Olajfák hegyén valahogy még sikerült Péternek kimászni a csávából, anélkül, hogy becsületén csorba esett volna. Itt azonban saját fülével kell hallania, hogy őt mennyire tartják. Hallgassuk meg a kérdéseket, melyeket neki szegeznek. Egy szolgáló látja, ahogy ül a tűznél, szemügyre veszi, aztán így szól: „Ez is vele volt.” Péter azonban tagadja: „Nem ismerem.” Mennyire igaz ez a mondat. Péter egész szomorúsága megszólal benne, nemcsak félelme, hanem csalódottsága és zavarodottsága is. „Már nem tudom, mit mondjak róla.” Pétert pedig újra nyilvánosan megalázzák; valaki más megállítja: „Te is közéjük tartozol.”

Az első megjegyzésben Jézushoz való viszonyáról, a másodikban a többi tanítványhoz fűződő kapcsolatáról kérdezik őt. Péter pedig azokra gondol, akik elmenekültek, s itt is azt mondja: „Nem tartozom.” Azt sem tudja, hogyan viszonyuljon hozzájuk; e pillanatban talán távolinak és idegennek érzi őket, mivel nincsenek itt. Már nem érti, hogy miért kellene neki kapcsolatban maradni Jézussal és a tanítványok közösségével. Megtagadja Jézust és megtagadja társait. Lukács itt így szól: „Alig telt el egy óra, (...)” Micsoda szörnyű óra! Kérdezzük meg Pétert: ,Mit éltél át ebben az órában?’ Az életed legszörnyűbb órája volt: eltévedtél, vádak és félelem gyötörtek. Nem tudtad, hogyan kellene újra összeszedni magadat, mit kellene tenned, és ki vagy egyáltalán.” Ebben a szörnyű órában bizonyára szívét marcangolták a szavak, melyeket valamikor hallott: „Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz rólam az emberek előtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai előtt. Aki azonban megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai

15