Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)
Henri J. M. Nouwen: Több egy régi történetnél
De ennél még rosszabb, ha a szónok pontosan ismerni véli minden hallgatójának érzéseit. Jó példa erre a következő bevezető: „Krisztusban kedves testvérek, egy olyan korban, amikor az érvényesülésért folyó hajszában egymásnak konkurensei lettünk, ahol kényszerűségből óráink és határidőnaplóink foglyai vagyunk, ahol az egyik bizottsági üléstől a másikig rohanunk; bizony süketek vagyunk Isten szavára, aki a csend által szól nekünk, akit csak az imádság pillanataiban észlelhetünk.” Ez egészen biztosan sokat mond el a prédikátorról, de mit mond a nagymamának, aki a hét nagy részét keresztrejtvény-fejtésével töltötte; mit mond a fiatalnak, aki épp’ a baseball meccsről tart hazafelé, mit mond a tanárnak, aki a szabadszombatjait Dosztojevszkij olvasásának szenteli, és mit mond a háziasszonynak, aki gyermekeivel délután az állatkertben volt? Talán egy páran helyeslik a prédikátort, a jelenlévők legtöbbje azonban éppen olyan messze érzi magától ezt a beszédet, mint azt a bizonyos érvényesülésért folyó hajszát. Lehet, hogy nincsenek tudatában ennek, de valamilyen módon — a tompaság védőrétegén keresztül vagy nyilvánvaló elutasítás által — kifejezik, hogy nem érzik magukat a prédikátor oldalán. 2. Merev teológiai látásmódhoz való ragaszkodás Egy második, ugyancsak nehéz probléma, a prédikátort leszoktatni teológiai problémák boncolgatásáról. Több szónok annyira el van ragadtatva egy- egy újonnan megjelent könyvtől, amit épp akkor olvasott, vagy egy újfajta nézőponttól, ami nern olyan régen tárult fel számára, hogy késztetést érez arra, hogy megossza másokkal tapasztalatát. De legtöbbször nagy csalódással kell konstatálnia, hogy Karl Rahner, Harvey Cox vagy Schillebeeckx nézetei hallgatóságát teljesen hidegen hagyják, korántsem bűvölik el őket olyan mértékben, mint őt magát. Ennek a fő oka nem az, hogy ezek a teológiai gondolatok ne volnának érvényesek, vagy ne lennének ésszerűek, csupán arról van szó, hogy nemcsak a prédikátornak, hanem a hallgatóságnak is megvan a maga „teológiája”. Szeretném ezt egy példával illusztrálni. Egy teológiai hallgatót felkértek egyszer, hogy prédikáljon az Isten országáról. O gondosan áttanulmányozta a Szentírást és az újonnan megjelent irodalmat, ami ehhez a témához kapcsolódott. Amikor azt hitte, hogy már némiképp’ világos elképzelése van a témáról, elkészült a prédikáció is, amikor váratlanul azt javasolták neki, hogy látogasson meg négy családot a plébániáról, akiknek prédikálni fog. Arról is meg kellett kérdeznie őket, hogy mit jelent számukra „Isten országa”. Elsőnek elment egy meteorológushoz, aki tudományosan képzett ember volt, élete során sok könyvet olvasott el és tisztában volt vele, hogy valaminek az előrejelzése igen komplikált foglalatosság. Ez a meteorológus a következőt 134
