Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Henri J. M. Nouwen: Több egy régi történetnél

van, aki ezt megengedi és akarja azt a szabadságot, amit magával hoz. Ténylegesen létezik egyfajta félelem az igazsággal, annak minden direktségével és egyszerűségével szemben. Ezért hajiunk mi emberek arra, hogy az igazságot bosszúsággal és dühvei megtagadjuk — ahelyett, hogy alázatosan elismernénk: mi is olyan emberek vagyunk, akiket Jézus kritizál. Ebből a szempontból például a vasárnap reggeli sörözés közbeni fecsegés sem egyéb, mint gyönge kísérlet arra, hogy elüssük az esetleges fenyegető' igazság minden lehetséges gyakorlati következményét. Ha valaki a következőt mondja: „Legszívesebben oda szeretnék menni felvilágosítani ezt a papot, hogy hogyan néz ki a világ, amikor az ember házas és három gyereke van”, akkor ettől gyakran az a benyomása támad az embernek, hogy a mélyben ellenállás lapul azzal a feltételezéssel szemben, hogy az evangélium tudna egy házasembernek, egy családapának is valami mélyrehatót, lényegbe vágót mondani. Ahogy a közönyösség süketté teheti az embereket az evangélium igéire, ugyanígy az ingerültség is eltorlaszolja a felszabadító belátáshoz vezető utat.

Úgy tűnik, az, hogy az örömhírt már túl sokat hirdették, és az igazságtól való félelem a két legfontosabb ok, ami miatt egy prédikálónak nehézségei támadnak abban, hogyan férjen hozzá hallgatóihoz. Ezt megerősíti az is, hogy a résztvevők nem érzik szabadnak magukat arra, hogy elhagyják a termet. Sok ember még mindig valamiféle távoli tekintély miatt — legyen az maga az ég, Róma, vagy Egyházi Hatóság — úgy érzi, hogy kötelessége eljönni, mert beléjük lett oltva, hogy ha nem bírják ki, hogy hetente legalább egy órán keresztül valami unalmas dolgot elviseljenek, akkor egészen bizonyos, hogy napjaik betekével valami sokkal nagyobb szenvedés várja őket. A következmény tehát, amivel a prédikátornak szembe kell néznie az, hogy egy olyan „jó-hírt” kell hirdetnie, ami sokak szemében sem nem új, sem nem jó.

Mielőtt arra a kérdésre rátérnénk, hogy milyennek kell lennie annak az embernek, aki képes arra, hogy az örömhírrel szembeni, mélyen az emberekben gyökerező ellenállást áttörje, őszintén be kell vallanunk, hogy nem csak az örömhír az oka annak, hogy az emberek nem jutnak el a fájdalmas, de mégis felszabadító belátásokra. Az ok nagyon gyakran az üzenet közvetítőiben is keresendő, ezért vegyük most szemügyre az igehirdető problémáját. II.

II. A közvetítők nehézségei

Sok prédikátor inkább megerősíti az ellenállást a meghallgatással szemben, semmint leépítené azt. Ez abból a módból adódik, ahogyan szeretnék közelhozni az örömhírt az emberekhez. Sok prédikáció kritikus fölülvizsgála- ta rámutat, hogy Izajás prófétának igaza van, amikor azt mondja: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson,

132