Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Henri J. M. Nouwen: Több egy régi történetnél

fiatalemberhez és megkérdeztem: „Hogy tetszett önnek a prédikáció?” Úgy nézett föl rám, mintha ostobább kérdést fel sem tehettem volna. Miután félresimította a haját, hogy ne lógjon a szemébe, ezt mondta: „A prédikációra sohasem figyelek oda, itt mindig elbóbiskolok.” Ezen a válaszon megütközve, körülnéztem, hátha akad valaki, aki esetleg bátorító visszajelzést tudna adni. Láttam egy 30 év körüli embert aki feleségével és gyermekeivel épp akkor lépett ki a templomból. Ezzel állítottam meg őket: „Bocsánat, kérdezhetek valamit? Hogy tetszett önöknek a prédikáció?” Azonnal válaszoltak: „Na igen, ez a pap egész’ jó benyomást tett. De ő még igen fiatal és — természetesen — meg kell még tanulnia néhány dolgot. Ez az egész fecsegés Camillo Törésről és Martin Luther Kingrôl, és, hogy nekünk is segítenünk kell, hogy az Egyház megváltozzon; tudja legszívesebben egyszer felmennék a szószékre és mondanék valamit. Sokszor nagy kedvem támad arra, hogy felálljak és hozzátegyek valamit, de a feleségem azt mondja, hogy otthon épp’ eleget beszélek, legalább a templomban tartsam a számat.” A fiatalok közömbössége és az emberek elfogultsága két olyan magatartásforma a prédikációval szemben, ami sok embert akadályoz abban, hogy a lelkipásztort vagy az igehirdetőt valóban meghallja, aki pedig számukra a legjobbat próbálja adni, és abban is, hogy az emberek százait elérje, azokat, akik még mindig készek arra, hogy vasárnaponként bemenjenek a templomba. Ha az igehirdető azt célozza meg, hogy az embereket az igazság belátására segítse — és ha ebben a közömbösség és az elfogultság a két fő akadály — akkor ezzel a felismeréssel már a prédikáció problematikájának közepében vagyunk.

Az igehirdetés a krisztusi lelkigondozás középpontja. A történészek, a szisztematikus teológusok és — mindenek előtt — a bibliakutatók értékes hozzájárulást adtak ahhoz, hogy ezt a lényeges pasztorális feladatot teljesíteni lehessen. Ennek ellenére alapos elbizakodottság lenne már csak azt is célul tűzni, hogy feltérképezzük azt a sok nézőpontot, ami a prédikációval összefügg. Ezért szeretnék csupán egyetlen kérdésre szorítkozni: milyennek kell lennie annak az embernek, aki abban a helyzetben van, hogy elháríthatja azokat az akadályokat, amik az Isten igéjét meggátolják abban, hogy gyümölcsöt hozó talajba hulljék.

Pontosabban, a kérdés az, hogyan kell kinéznie az igehirdető lelkiségének. De mielőtt erre a kérdésre sikeresen válaszolni tudnánk, először fel kell tárnunk a prédikáció két fő nehézségét, melyek közül az egyik magában az örömhírben van, a másik pedig az örömhír hirdetőjében. A következőkben szeretném ezt a fejezetet három részre osztani: 1. az Evangéliummal kapcsolatos nehézségek; 2. az örömhír hirdetőjének nehézségei; 3. az ember, aki képes feltárni az örömhír értelmét.

129