Munkálatok 1987 (Budapest, Magyar Egyházirodalmi Iskola, 1987)

Nyámándi Lajos: Izrael történetszemlélete a prófétai írásokban

34 rint a prófétai eszkatológia? Bele kell állítanunk ezt Izrael üdvtörténeti elképzeléseibe, azoknak szintén «

eszkatologikus horizontjába, hiszen a prófétai igehirdetés nem valamiféle desztillátum. Az <5 üzenetük nem valamiféle mitikus vagy sajátos kultikus elképzeléskomplexumból származik és nem valamilyen frusztrációs élményből. Egyedül az izraelita történelemértelmezés különlegességéből - amelyben a próféták erőteljesen re- « szesültek -, amelyet ők Jahve teljesen uj történelem- alakításának dimenziójába állítottak. Fölmerül a kérdés : mi az uj tehát ebben az e3zkatologizálásban? Ma már nehéz azt visszaadni, hogy az egész Szentirás, annak különböző idejű részei mennyire egységesítettek. A szerkesztési rétegek mélyebb vizsgálatát igényli ez,

amely már egy másik irás föladata lehetne. ----- Érdekes

Mowinckel véleményét megfigyelnünk: "Az eszkatologia létrejöttét pszichológiailag kell tárgyalni, egyébként lehetetlen..." - Kritikára szoruló megjegyzés ez, ha megfontoljuk, hogy a teológia kötőszava a "nemcsak... hanem is". A harmadik pontban azonban e megfigyelésre visszatérünk. - "Az eszletologia olyan, mint valamiféle menekülés a jövőbe. Az uj kiábrándító hatásától, nyomásától, a környező világ szoritó és otthontalan tapasztalásától való menekülés. A regi tapasztalatok már nem a valódiság teljességével élhetők át. A fizikában ez a kitérés a nyomás elől a legkisebb ellenállás irányába."

/Slowinckel: Psalmenstudien II, >3.324/ ----- A prófétai

gondolkodás is benne áll a kiválásztástradició érvényességi körében. Ez azt a történelemképet jelenti, amelyben Izrael magát mint Jahvétól meghívott népet határozza meg és legitimálja. Tehát egyes próféták igehirdetését lehet egyenesen az áthagyományozott kiválasztástra- dició analógiájára szemlélni. E tradició elemeinek használatában azonban eltérés mutatkozik. Amig Ozeás az exodus-hagyományba áll, addig Izajás csak a dávidi és siontradició üdvértelmezését használja. Jeremiásnál és Ezekielnél, de legteljesebben második Izajásnál lép a kivonulástradició újra előtérbe. E hagyományba való beállás nem oly különös, hiszen a próféták egyrészről nagy intenzitással és igehirdetésükben nagy szenvedéllyel megragadták ezt, másrészről azonban megtört ezzel való