Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Anthony Bloom: Imádságos találkozások

ségnek, hanem annak a szépségnek, amilyenné a világ válhatna, s amilyennek Isten is óhajtaná a világot. Beszélhetnénk még az ortodox egyház liturgiájának számos részletéről, a mozgásokról, ikonokról, a Biblia olvasásáról. A liturgia a lelkiség iskolája, olyan helyzet, ahol találkozni lehet Istennel és még a világgal is Istenben. Van benne közvetlenség is, csakhogy ez túlmutat a részek pillanatnyi spontaneitásán. A már teljességre eljutott és Istenben lévő közösség szent közvetlensége ez. A szentségekben szemtől szembe kerülünk Istennel, nem csak a világ és a benne rejlő láthatatlan kegyelem által, hanem látható dolgok közvetítésével. A keresztvíz az élet ősvizévé, sőt egyúttal a Krisztustól a szamariai asszonynak ígért vízzé lesz. A kenyérben és borban, mely már Krisztus testévé és vérévé változott, azt a napot elővételezzük, amikor Isten lesz minden mindenben. Az egyházban rátalálunk Istenre, sőt a világra is Istenben. A kereszténynek találkoznia kell a világgal annak minden szomorkás keserűségében, s úgy kell szolgálnia azt, mint Istennek emberré-lett Fia. Teljesen át kell fognia a keresztényt ennek a megtestesülésnek, hogy egyenesen embersége alkotóelemévé legyen, s igy az imádság közbenjáró könyörgéssé, a közbenjárás pedig a Kálvária áldozatává válhasson.

Némi feszültség van az Istennel való elragadtatott találkozás és a világban való jelenlétünk között. Lehetetlen tökéletesen Isten életét élnünk anélkül, hogy a földi élettel meg ne szakadna a kapcsolatunk. "Ez nem a tökéletesekkel, hanem a kezdőkkel történik meg" - mondja az Uj Teológus Szent Simeon. Az eszmény a kettő tökéletes egyesülése, melyben az egész ember részt vesz: teste, lelke, szelleme - amint ez Jézus Krisztus Urunknál és egy-egy szentjénél megvalósult. A világtól elszakadva, a viaskodástól és bizonytalanságtól megszabadulva, a lélek megtisztul, és mindeddig soha nem tapasztalt, erőre kap. Az ember egész élesen, hevesen, és hallatlanul tisztán érez át mindent. Az érzelem és szenvedély bilincseiből megszabadulva a lélek végre erőhöz és világossághoz jut. Az érzelmek egyébként elhomályosítják a gondolkodást, de ebben a helyzetben a gondolat egészen tiszta. Teljesen öntudatos és szabad - hiszen a lélek semmi esetre sem passzív, jólle74