Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Orosz László: A korai kerszténység helyi egyházai és hatásuk mai egyházszemléletünkben

mélyek egységéről: mindegyik személy a többiekkel közösség­ben rendelkezik az egész istenséggel, s annak összes sajátos­ságával. A Fiú és a Szentlélek, jóllehet személyük más, ugyan­azt az isteni természetet, lényeget birtokolják, mint ami az Atyában van. A keleti atyák pedig különösen is hangsúlyozták, hogy az istenség csakis a személyekben létezik! A Lumen Gentium konstituciő már lényegében alkalmazta ezt az egyetemes egyházra is. Az egyház csakis a személyek­ben létezik; a katolikus egyház csak a helyi közösségekben és közösségekből állhat fönn (10). így az abszolút értelemben vett egyház az egyházakban létezik, és minden püspök ugyanazon k^olikus egyházat vezeti az eukharisztikus közösségben! Az új­szövetségi és az apostoli atyáktól vett idézetek elég világosan igazolták ezt. Ám a perikhorészisz fogalma irányadó lehet a pásztor és közösség, a püspök és egyház közötti viszonyt illetően is. Aki­re Krisztus a megváltott nép gondját bízza, abban valamiképp megszemélyesül az egyház összes java. "Az egyház a püspö­kével egyesült népet és a pásztorához szegődött nyájat jelen­ti. Tudd meg hát, hogy a püspök az egyházban van, s az egy­ház a püspökben"- összegzi az apostoli atyák tanítását 254-ben Szent Ciprián (11). Ha nem is tévedhetetlenséget de minden­képp a szolgálathoz szükséges tekintélyt biztosítja ez a felfo­gás az elöljárók számára. Persze, nem föltétlenül jogi megfo­galmazásban. Manapság újra a szír atyák képes nyelve lehetne kifejezőbb: a város püspöke mennyegzőt kötött népével, s a krisztusi áldozat folytatására vállalkozik szeplőtelen jegyesé­ért, a helyi közösségért (12). Yves Congar fogalmazta meg nemrégiben, hogy "a szent- háromsági modell egyházra való alkalmazása - legalábbis né­hány évszázad óta - jobban megtalálható a keleti ortodox gon­dolkodásban, mely még attól hogy nem római, nem kevésbé katolikus.” (13) 10/ LG. 23,1: "in quibus et ex quibus" 11/ Epist 66, 8, 3 12/ Ignatiosz, Sz. Efrém 13/ Congar, p. 306 241

Next

/
Thumbnails
Contents