Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Klaus-Dietrich Schunk: Az ószövetségi próféták eszkatológiája s annak átalakulása a fogságban és a fogság utáni időkben

III.

Mint az köztudott» az Ószövetség teológiáján belül, következésképp a próféták teológiáján belül is korhoz kötött fejlődéssel kell számolnunk. Főképp a fogság és annak tapasztalata jelentettek ezen a téren nagyon lényeges fordulópontot, mely magával hozta a régi tradíciók uj feldolgozását. Különösen is nagy hangsúlyt kapott az egyén szerepe és jelentősége. Amit a fogság előtti próféták, mint a prófétai teológia megalapítói és eredeti képviselői hirdettek, a fogság alatti ill. utáni időben uj értelmezést nyert, különös tekintettel az egyén nagyobb jelentőségére és sorsára. Ez konkrétan a következőt jelentúamit én eddig mint a próféták eszkatolőgiáját kidolgoztam, azt úgy vehetem kézbe, mint ami e késői időben teljes átértelmezést kapott.

Először is megjelenik a feltámadás eszméje. Az egyes ember feltámadásának gondolata nagyon távol állt a régi Izrael közösségi gondolkodásától. E megállapítást az archeológia is igazolja: ősi izraelita családi sírok feltárásánál a nagy csonthalmaz mellett csupán 1-3 kőpadot találtak-a síron belül - számukra kialakított üregben. Ez nyilván azt jelenti, hogy a halott csontjait, miután a húsos részek a kőpadon eltűntek, megkülönböztetés nélkül előtte elhunyt rokonainak csontjaihoz dobták. E magatartás hátterében az a meggyőződés áll, hogy ami isteni volt az emberben, az a halál pillanatában visszatér Jah- véhoz, a többi rész pedig visszatér a porba (v. ö. Gén. 2, 7 ; 3, 19). Ezen nem változtattak semmit azok a halott-támasztá- sok sem, amelyekről ülésnél és Elizeusnal olvasunk. Ok is csak az evilági életet hosszabbították meg egy időre.

Két tényező játszott nagy szerepet abban, hogy az izraeliták fokozatosan reflektáltak a feltámadás eszméjére és beépítették azt gondolatvilágukba: először is a fogság megnövelte bennük a Jahvéba, mint élő Istenbe vetett hitet, akinek semmi sem lehetetlen; másodszor pedig az, hogy keresték a jámbor és az ártatlanul szenvedő földi kárpótlása elmaradásának okát. Az Ez. 37. f. jelenti az első lépést ezen az utón. Jahvénak semmi sem lehetetlen: uralmának ki kell terjedni a halottak vilá177