Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Klaus-Dietrich Schunk: Az ószövetségi próféták eszkatológiája s annak átalakulása a fogságban és a fogság utáni időkben

éltek ill. igyekeztek, hogy úgy éljenek. Bizonyíték ez a szöveg továbbá arra is, hogy az eszkaton esetében az uj, Jahve akarata szerinti magatartásforma a döntő, nem pedig a történelem befejeződése és a végidői - Amosz számol azzal, hogy esetleg már kortársai és a környezetében lévő emberek is ebben az eszkatonban fognak élni.

Az Amosz utáni prófétáknál is megtalálhatjuk az imént említett elképzelést, mindenekelőtt Szofőniás, Izaiás és Mikeás könyvében. A Szof. 3,11-13 szakasz fordítása igy hangzik:

11 "... Mert akkor majd eltávolitom körödből,

akik gőgösek s hivalkodnak.

Nem fogsz többé kérkedni szent hegyemen.

12 Nem hagyok meg belőled,

csak egy szerény kis népet, amely az Ur nevében reménykedik:

13 Izrael maradékát.

Nem müveinek többé gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, nem lelsz majd csalfa nyelvet a szájukban.

Legelnek, letanyáznak,

és senki sem zavarja meg őket."

A prófétai szó, mely isteni igéret-beszéd formáját veszi fel, két ellentétes embercsoportról beszél. Az egyik csoportot gőgös, Jahvét lekezelő jeruzsálemi emberek alkotják, akiket Jahve ítélete fenyeget. A másik csoport a nép "maradéka", mely túléli majd az Ítéletet. E maradékot - nyilván a "Jahve-nap- ján" - megkiméli majd Jahve, mivel alázatosságot gyakorolt, Jahvénál keresett menedéket (12. v. ), Jahve parancsaihoz szabta életét és egyedül benne bizott. •> Semmi kétség, itt is egy eszkatonban élő közösség körvonalai bontakoznak ki. A 13. v. egyértelműen bizonyítja a nevezett közösség létezését,sőt konkretizálja is annak életét. Az eszkatonban élő emberek között nincs igazságtalanság, hazugság és rágalmazás (szemben az^

171