Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

XVI. Ha nem az Isten országa jön el... (II.)

166

egyezik meg az Isten temploma a bálványokkal?» (Kol. II. 6, 14—16.)

Japánban az egyik fiatal jegyespárnak az a meghibbant gondolata támadt, hogy az esküvői ünnepséget egy kialudt vulkán kráterjében tartsa meg. Hondo szigetén áll a Shikota= hegy; a fiatalok ennek kráterjében egy kis házat építettek, ahova a lakodalmas népségnek kötélen kellett leereszkednie és a tánc után kötélen húzták fel őket a szabadba . . .

Maguk a nem keresztény japán lapok is ízléstelennek nevezték az egész eljárást, de mi egyenesen Istent kísértő káromkodást látunk benne. Táncolni a vulkán fölött. Mi már ez, mint vakmerő kihívása Annak, aki kezében tartja az egész világot és aki parancsolni tud a vulkán lefojtott tüzének is!

Dehát kérdem : nem vulkán fölött táncoké az egész mai önfeledt emberiség? A mi egész életmódunk, gondolkodás» módunk, társadalmunk millió bűne és szörnyűségé nem örö= kös provokálása=e a világ Teremtőjének?

C) Az emberi életet gyakran szokták háborgó tengerhez hasonlítani. Valóban igen jó szemléltető képe ez földi uta= zásunk hányadtatásainak.

A hajós azonban, mikor háborgó tengeren utazik, nem bízza magát a hullámokra, mert azok jönnek=mennek, áll» hatatlanok és megbízhatatlanok, lesznek és elmúlnak. Hanem fölnéz a magasságokba, a csillagok fölé és azok fölé igazodik, mert azok tiszták, erősek és megbízhatók, évezredekkel ezelőtt is ott voltak, és olyanok voltak, mint ma.

Az élet hányatott tengerén sem szabad utunkat emberi jelszavak múló hullámai után venni, hanem föl kell néz= nünk szent hitünk soha nem változó csillagja felé.

a) És ha nem ezt tesszük? Ha pusztán az emberi belá= tásra és munkára akarunk építeni Isten nélkül? mi lesz akkor? Akkor kihúzzuk a falajt a tisztesség, az erkölcs, a becsület alól és az emberek legfőbb törekvése az lesz, hogyan csapják be egymást. Hiszen nem történik=e meg nálunk is lépten=nyomon, amit egy oroszról és tatárról olvastam vala= hol. Az orosznak volt egy sánta lova, el akarta adni a tatár» nak. Hosszú alkudozás után meg is vette a tatár 50 rubelért. Egy muzsik végighallgatta az alkudozást, és a vétel után megmondta a vevőnek:

— Téged ugyan jól becsaptak; sánta a ló!

— Tudom, hogy sánta, feleli a tatár ravaszul, hunyor» gatva, én szúrtam egy tövist a lábába, hogy olcsóbban adja a gazdája.