Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
XVI. Ha nem az Isten országa jön el... (II.)
155 az emberi társadalmi élet csúcsáról? «Nincs rá szükségünk, egész fölösleges, megvagyunk mi az Isten országa nélkül is» . . . ezt hallottuk az utolsó évszázadokban. Lecsavartuk a Krisztus=szobrot, és összedőlt az egész építmény és most még kétségbeesve ijedten kérdezzük, vájjon miért nem lehet harmóniát hozni az emberi életbe? Hát ezért nem lehet! b) Azért, mert a materialista hitetlenség botor vakmerő» séggel elvágta a szálat, mely az embert Istenhez fűzte — mint mondotta — «felszabadította az embert az Istentől», de ugyanabban a pillanatban másnak tette rabszolgájává : az anyagnak és az ösztönöknek. Az az ember, aki elismeri maga fölött a mennyei Atyát, igyekszik az ő akarata szerint fékezni ösztönös vágyait is; aki azonban Istent nem ismer maga fölött, annak legfőbb parancsolója és irányítója fékezet» Jen ösztöneinek követelése. Vezethet=e ez másra, mint csalásra, rablásra, az egyesek között súrlódásra, veszekedésre a családok között, gyilkos háborúra a nemzetek között? Tehát legyünk tisztában azzal, hogy az istenhit, a vallá» sós élet, nem csupán szép ciráda, díszítés, ornamentika az emberi élet óriási épületén, hanem annak nélkülözhetetlen alapja és oszlopa. Minél finomabb az ember lelke, minél gondozottabb, minél bensőségesebb, annál finomabb és bensőségesebb az a kultúra is, amelyet ez az ember teremteni fog. Mert a kultúrához az út az emberi leiken visz keresztül. A keresztény ember ebben az anyagi világban csak árnyékát látja a másvilágnak, mint valaha mondották: «az Isten ruhá= ját»>. Ha ezt valljuk, akkor meg tudjuk valósítani Szent Ágos= ton óhaját : «Frui, non úti Deo : úti, non frui bonis terres» tris», amit talán így fordíthatnánk le : «Az Istent élvezni kell, a világ javaival csak élni». Ez a meggyőződés megtanít a különféle értékek és javak helyes sorrendjére és ezzel a bol» dogító kultúrára. Míg viszont, hogy napjainkban olyan rémes megrázkódtatásoknak vagyunk kitéve, annak oka világosan az, hogy elfordítottuk szemünket az értékeket szabályozó túlvilág hitétől, és föladtuk azt a meggyőződést, hogy ez a földi élet, amely előttünk áll, nem befejezés, csak kezdet, nem végső cél, csak út a cél felé. C) «És itt felvetődik a nagy kérdés, a sorsdöntő fontos kérdés: vájjon képes lesz-e a mai emberiség meghal» lani a történelem harsogó tanítását ? Ettől függ további fennmaradása. a) Fájdalommal kell megállapítanunk, sok mai ember
