Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

XVI. Ha nem az Isten országa jön el... (II.)

156 eljárásában, hogy bántó tudatlanságuk fölényes vakmerő» seggel rombol és bomlaszt olyan alapzatokat, amiken az egész mai kultúra nyugszik. Hányán vannak, akik szintén megér» demelnék azt a leckét, amit egy hitetlen angol gróf kapott egy bennszülött törzsfőnöktől! A gróf a Fidsi=szigeteken járván, egy törzsfőnökkel találkozott, aki éppen a Szentírást olvasta. A gróf fölényesen mosolyogni kezdett a dolgon, de a benn» szülött ezt mondta: Látja Ön ott azt a követ? Azon vágtuk le régebben az idegeneket. És látja ott azt a tornyot? Ott sütöttük meg őket. És Önből is jó ünnepi sültet készítettünk volna, ha a misszionáriusok meg nem ismertetik velünk ezt a régi könyvet és nem váltunk volna az élő Isten gyermekeivé. Köszönje meg ezt az Istennek! Alapos lecke volt a hitetlennek; de alapos lecke minden» kinek, aki még most sem látja be, a pusztulás előtti utolsó percekben sem, hogy mit köszönhet az emberiség az istenhit» nek, és hogy mily nélkülözhetetlen kincset dobott el botor fejjel magától az emberiség, amikor lerázta magáról az Isten országának törvényeit. Technikánkkal úgy tudjuk munkába fogni a nagy természetet, mint még soha azelőtt, csak ön= magunkkal nem bírunk többé és nem bírunk azokkal a pokoli erőkkel, amik az emberi szív pincéjének tágranyitott ajtaján kitolonganak a napfényre, hogy mint tüzes lávaki» törés pusztítsák el minden reménységünket. Már pedig ha a saját emberi természetünk ösztönös démonjainak nem tu= dunk parancsolni, akkor a természet technikai lefogása csak sokszorozni fogja kínjainkat és szenvedéseinket. b) Vájjon rá fogunk=e arra jönni, hogy egyedül az Isten országában a menekvés? Vájjon rájövünk=e, hogy Krisztus keresztje az az oszlop, amelybe kapaszkodva egyedül vagyunk biztosak arról, hogy életünk útja fölfelé tart? Rájövünk=e arra, hogy az Isten országának befogadása nem a papok ügye, nem a pápa kedvenc álma, nem a katolikus vallás élet» kérdése, — hanem az élet vagy halál kérdése, a civilizáció fennmaradásának kérdése, az emberiség létkérdése. Az embert először Isten teremtette, amikor a porból életbe hívta; másodszor az Ur Jézus teremtette újjá, amikor nekik «hatalmat ada, hogy Isten gyermekeivé legyenek» (Ján. 1, 12.), vagyis amikor a megváltás kegyelmével hatalmat adott nekik a romlott természet ösztönei fölött; olyan ha= talmat, amely nélkül emberhez méltó élet nem lehetséges, mert nélküle az ember a technikai haladást csak arra fogja használni, hogy minél vérengzőbb állat legyen belőle. «Én

Next

/
Thumbnails
Contents