Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
XVI. Ha nem az Isten országa jön el... (II.)
151 kell Krisztus, jön az antikrisztus. Nem békülhetnek ki a népek egymással, ha előbb ki nem békülnek az Istennel. Hollandia és Anglia között egy ízben nagy háború dúlt mindkét ország mérhetetlen kárára. Mikor aztán végre sikerült békét kötniök, figyelmeztető emlékül érdekes érmet verettek. Az érem egyik oldalán egy pár igás ökör látható, amint közös megértéssel, szép békésen munkálják a földet, a másikon pedig két cserépedény, amint a tenger hulláma egymáshoz csapja azokat s darabokra töri. Az első oldalon ez a felírás olvasható: «Juncti valemus». «Együttesen erősek vagyunk», a másikon : «Collidentes frangimur», «egymással veszekedve mindketten összetörünk». íme: egymással erő= sek, egymás ellen cserepek. De hát nem így vagyunk=e mi is emberek? «Istennel erősek, Isten nélkül cserepek!» És valahányszor Isten nélkül akartunk élni, nem vált=e be rajtunk is az Ur szava: «Két gonoszságot művelt az én népem: elhagytak engem, az élő víz forrását, és vízvermeket ástak maguknak, megrepedt vízvermeket, melyek nem tart= hatják meg a vizet! . . . Tudd meg és lásd: mily rossz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet». (Jer. 2, 13, 19.) b) Sajnos, hogy sokan nem akarják ezt a történelemből megtanulni. Sajnos, hogy vannak korszakok, amikor szinte úgylátszik, mintha az emberiség Isten nélkül akarna boldo= gulni. És akkor még csodálkozik, hogy nem boldogul! Még csodálkozik, hogy úgy jár, mint az egyszeri menyasszony! Hogy is járt az egyszeri menyasszony? Élt valahol egy öreg leány, akinek az volt a rögeszméje, hogy menyasszony és másnap lesz az esküvője. Amint reg= gél felébredt, fehér ruhát öltött magára, fejére menyegzői koszorút tett és boldog mosollyal suttogta: ma fog eljönni értem ! Egész nap várt — nem jött senki. Este aztán fájdalmasan, elszomorodva vetette le a menyasszonyi ruhát és szekrénybe zárta. De másnap hajnalban megint felgyulladt benne a remény. Újra felvette a menyasszonyi fehér ruháját és újra mondta: ma egész biztosan eljön! De ma sem jött senki ... És ebben a reggeli reménykedésben, nappali várakozásban és esti csalódásban telt el egész élete: minden este letette a fehér ruhát, csak azért, hogy másnap újra felvegye . . . Testvéreim! Nem az emberiséget jelképezne ez a rögesz= més öreg leány? Az emberiséget, amely évezredek óta foly=
