Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

XI. Hogyan dolgozzál Isten országáért?

115

életet élőkre, mint valami régi korból ittmaradt csodaboga= rakra: talán nem szid minket—mert jóneveltsége tiltja—, de csodálkozik rajtunk, vagy mosolyog és sajnálkozik, mint va= lami megkövült, ásatag lényeken.

Nos, ilyen korban egyetlen kereszténynek sem szabad félénken félreállania és meggyőződésével lapítania.

— Kérem, én nem akarok vallásosságommal mások előtt tüntetni. Nem akarok indiszkrét lenni.

De igenis: ma kötelességünk indiszkrétnek lenni. Köte= lességünk nyíltan színt vallani ! Mert a mi bátortalan félre= állásunkkal a világ elkereszténytelenedése csak annál na= gyobb lesz. Ha a só megromlik, mivel sóznak? (Máté 5, íj.) És ha a lámpást a véka alá rejtik, mi fog világítani? (Máté 5, 15.)

Jól tudom én, hogy a vallás a lélek legbensőbb, szent ügye, amely csak Istenre meg reám tartozik és senki másra ! De mégis vannak korok, körülmények, társaságok, pilla= natok, amikor aztán nyíltan, bátran, hitvallóan ki kell állni a Credónkkal.

Haydn József nemcsak nagy zeneszerző volt, hanem époly őszinte és bátor katolikus is. Egyszer megkérte egyik tehetséges tanítványa, hogy hallgassa végig új szerzeményét, misekompozicióját. Minden jól ment, amíg a Credóhoz nem értek. A fiatal szerző ugyanis «pianóban» játszotta a Credót, néha alig volt több, mint halk zümmögés. Haydn egyideig csak türtőztette magát, de végül is belekiáltott. De ember! így játszani a Credót? Hát maga nem akarja a hitét hango= san megvallani?

Valóban, Testvérek, a hit megváltásához nem a «piano» kell, hanem «forte», sőt napjainkban «fortissimo». Hogyan mondja a kis német versike:

Wir dürfen Christen uns nur nennen,

Wenn wir den Glauben frei bekennen.

Csak akkor nevezhetjük magunkat keresztényeknek, ha hitünket nyíltan meg is valljuk.

Kedves Testvéreim! Mikor egy angol történetíró I. Ferenc francia, és V. Károly spaayol király seregeinek összeütközéséről beszél, ezt mondja: «Még sohasem állott egymással szemben két elszántabb, elkeseredettebb tábor. Két ellenséges tábor katonái még sohasem indultak egymás ellen ekkora ellenszenvvel és haraggal».

8*