Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

V. Fejezet. Szegénységünk kincsei

142 mieink. Valóban szép és becses vagyon. Ezeket a kin­cseket helyezi kezünkbe, éppúgy, mint ahogy a bemu­tatás napján magát a Szűzanya karjaira helyezte, hogy szeretetünk használja őket. Milyen áldásos foglalkozás ez számunkra ! Mint kezdődik ezzel a menny már itt a földön ! Mindezek a üdéink. Rendelkezésünkre álla­nak. Szabadon, kényünk, kedvünk szerint használhat­juk őket érdemszerzésre, a szeretet, a hálaadás indula­tainak felgerjesztésére, a másokért való közbenjárásra. Ez utóbbi az, amiről jelenleg szólanunk kell. Ha a fenti gondolatokat megszívleljük, a közben­járás áldott gyakorlásához akkora vonzódást érzünk, hogy a közbenjárásnak azokkal az eszközeivel, amelye­ket önmagunkban találunk, csakhamar elégedetlenek leszünk. Érezni fogjuk, hogy száraz és szegényes kérel­meink, hideg szavaink, szórakozottságunkkal és szívünk hidegségével átjárt ájtatosságaink nem elégítik ki sze­rető vágyainkat, melyekkel az Isten dicsőségét, Jézus érdekeit és a lelkek javát előmozdítani szeretnők. Ezért Jézus mindezeket a kincseket kezedbe rakja, mint a közbenjárás fegyvereit és eszközeit. Szent Színének eltalálására tegzünket e hathatós balzsamba mártott nyílvesszőkkel tölti meg. Ha jámbor szándékkal cél­zunk, el kell találnunk, hiszen ő maga tárja elénk szívét. Valamint irántunk égő szeretete határtalan, úgy szere­tetünk eszközeinek sem kíván határt szabni. Szeretetünk nem volna szeretet, ha e rendelkezé­sére álló kincseket fel nem használná. Ha tehát vala­mit, ami Isten nagyobb dicsőségére szolgál, közbenjáró imádságunkkal elérni kívánunk, ajánljuk fel neki eze­ket, hogy haragját megengeszteljük s részvétét irán-

Next

/
Thumbnails
Contents