Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
V. Fejezet. Szegénységünk kincsei
140 a saját tetteivel s így roppant értéket kölcsönöz nekik. Erről majd későbben beszélünk. Másodszor egészen nekünk adja önmagát úgy, bogy mindazzal, ami az övé, kényünk-kedvünk szerint rendelkezhetünk : felajánlhatjuk az Istennek, amint nekünk tetszik. Ez a mi szegénységünk kincse, amelyről nektek most beszélni akarok. Valóban nehéz elhinni Krisztusban gyökerező nagyságunkat és nemességünket. Kiváltságaink felsorolása mindig csak jámbor túlzásnak látszik. Nézzétek csak magatokat az élet minden vonatkozásában, s láthatjátok, mily nehéz, nemcsak remélni, hanem hinni is, hogy egykor valóban üdvözültök s örök mennyei koronát kaptok. Ti ugyan nem féltek ennek az ellenkezőjétől, de a jutalom nagysága, a boldogság végtelensége s a ti jelenlegi nyomorúságtokkal s csekélységtekkel való ellentéte sokkal nagyobb, mint gondolhatnátok. Ti felnéztek az égre s azt gondoljátok : vájjon valóban eljön-e az óra, amikor én, míg az emberek a földön dolgaik után járnak, e javaknak biztos birtokosa és élvezője leszek? És mosolyogtok, nem éppen hitetlenségből, hanem mint Sára, midőn az angyal szavát hallotta, hogy fia fog születni. így van ez a maga módján azzal az örökséggel is, melyhez Krisztusban már e földön jutottunk. Igen nagynak látszik, de Szent Pál írja a korinthusiaknak1 : «Minden a tietek, legyen az a világ vagy az élet, a halál vagy a jelen dolgok, még a jövő is, mert minden a tietek és ti Krisztuséi, Krisztus pedig az Istené». A zsidókhoz írt levélben2 pedig azt mondja, hogy ti nem járulni fogtok, 1 Kor. T. 3. — 2 Zsid. 12, 22.
