Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
V. Fejezet. Szegénységünk kincsei
139 számukra a fölséges Isten előtt, a mennyei seregek minden dicsérő éneke pedig csak egy kis részével ért fel annak a szeplőtelen szívnek, melyet ő ekkor az Istennek bemutatott. S mégis ekkor ő is szegény volt a szeretet- ben. ő, az édesanya ! ő is jól tudta azt, jobban, mint bárki más. De Jézus segítségül jött szeretetének, karjaiba feküdt s így szólt : «Ajánlj fel engem, ki az Atyával egy vagyok ; én nem csak hozzá méltó ajándék vagyok, hanem ugyanolyan értékű vagyok, mint 0». Ekkor részesült a Szentháromság először hozzá méltó, neki megfelelő imádságban. Minden tulajdonságát dicsőítette, minden tökéletességét a szeretet és imádás koronájával koronázta, minden irgalmasságát meghálálta, minden teremtmény adósságát lerótta, sőt minden teremtmény szeretetét és imádását mindörökre meghaladta ez az egyetlen felajánlás. Ó, mily öröm, mily túláradó öröm ez mindazok számára, akik az Istent igazán szeretik. Az ég elnémult s az angyalok szeretettől égő szívvel s imádással néztek le a földre, Sión templomára. Szűz Mária a karjaira vette a gyermeket, felemelte s önmaga feláldozásának minden erejével nyújtotta oda az örök Atyának. így mutatta be ő elsőnek az összes teremtmények közül az Istennek az őt megillető imádást és hódolatot. S ki ne csodálná a szeretetnek azt a titkát, mellyel Urunk mindig közöttünk tartózkodik? Nem múlik el sem a nappalnak, sem az éjt- szakának egyetlen pillanata sem, melyben ugyanezt a Gyermeket halandó kezek mint élő áldozatot ég és föld közé ne emelnék. Ugyanigy jön ő segítségére a mi szeretetünknek is, mégpedig két módon. Először is egyesíti csekély tetteinket
