Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
V. Fejezet. Szegénységünk kincsei
138 múlttól anélkül, hogy kegyelmekkel is el ne halmozzon a jövőre. Minden adománya kétszeres, háromszoros vagy százszoros. Vérének egy cseppje elég lett volna de ő kiontotta mindet. Nem elégedett meg azzal, hogy kegyelmet adjon, hanem önmagát, testét, lelkét és istenségét adta. Az Oltáriszentség az irgalom túláradása, a szeretet pazarlása: ennyi szeretetet csak azért tanúsított, hogy érte a legnagyobb viszontszeretetet nyerje. Ez az ő eljárási módja, és minél jobban megismerjük, minél jobban megszeretjük őt, annál inkább vágyódunk arra, hogy ezt a módot mi is elsajátítsuk, és azt a keveset, amit érette tehetünk, oly kevésnek, oly nagyon kevésnek látjuk. Amennyire az Istent ismerjük, biztosak lehetünk, hogy nem hagy minket e szomorú helyzetben. Mitsem kíván jobban szeretetünknél, s ezért nem hagy minket anélkül, hogy szeretetére eszközöket ne nyújtana. Ha egy földi atya tudná, hogy gyermeke valami ajándékkal szeretné őt meglepni, de nincs módja hozzá, mily készséggel és áradó szívvel segítené őt és látná el a szükséges eszközökkel. Vájjon Jézus kevesebbet tesz-e? ő legalább is nem szokott így tenni. Gondoljátok csak meg, mit tett édesanyjáért, amikor a templomban bemutatta. Egyetlen teremtmény, sőt valamennyi teremtmény sem szerette az Istent soha úgy, mint a Szűzanya ebben az órában. Még soha sem imádták az isteni fölséget úgy, mint akkor. Az angyalok kilenc kara, minden erejükkel s tehetségükkel, lángoló szeretettel s dicsőítő énekekkel évezredek óta az Ür trónusa elé hordották ajándékaikat, s az isteni irgalom el is fogadta őket. Szűz Mária, a tiszta és az alázatos, maga is az imád ás tényét jelentette
