Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
IV. Fejezet. A közbenjáró imádság
120 emlékezni ellenem elkövetett sértéseitekről, de az, hogy a keménynyakú, Téged naponta megbántó bűnösökről azt mondod : akarom, hogy forrón esedezzetek a bűnösökért, mert irgalmasságot kívánok tanúsítani irántuk, — az valóban csoda. Egy más alkalommal így szólt hozzá az Isten : Találd örömödet a keresztben; lakj ott jól a lelkekkel, szent nevem dicsőségére, állandóan szomorú szívvel sóhajtozva az emberi nem halála miatt, mely, mint látod, kimondhatatlan nyomorúságba süllyedt. Barátaimnak sóhajai és panaszkodásai arra indítanak majd, hogy irgalmazzak a világnak. Ezt kérem szüntelenül tőled s többi barátaimtól, s ez lesz a jele annak, hogy igazán szeretsz engem, én pedig megígérem, hogy szent óhajaidat sohasem hagyom figyelmen kívül. Más alkalommal meg így panaszkodott előtte az Isten : Nézd, leányom, mily bűnökkel bántanak meg engem, különösen az önszeretet mennyi bűnével, pedig abból származik minden rossz. Az önszeretet tette olyanná a világot, mintha mérget ivott volna : a kevélységből ered s minden rosszat magában foglal. Legyetek tehát ti, én hűséges szolgáim, készek arra, hogy könyörgéseitekkel s jámbor kívánságaitokkal esedezzetek irgalmamért, bánkódjatok az ellenem elkövetett sértésekért s a bűnösök elkárhozásáért, hogy így lefegyverezzétek haragomat s enyhítsétek isteni ítéletemet. Itt tehát egy másik ájtatossági gyakorlatot ajánl nekünk az Isten : azt, hogy imádkozzunk az önszeretet ellen, mely minden lélekbe be tud lopódzni. Ha magatok szenvedtek benne, kérjétek, hogy mások megszabaduljanak tőle; ez a lelki életnek olyan fogása, mely sohasem hiusul meg.
