Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
IV. Fejezet. A közbenjáró imádság
Ill jeit szórják a szentekre és angyalokra, sőt mindazokra, akik ezt az üdvözletét elmondják, s így mindazok a kegyelmek felújulnak bennük, melyeket az Ige megtestesülése által valaha nyertek. Pedig mi könnyebb, egy ájtatos Üdvözlégy elmondásánál ! Ha ez áll az Üdvözlégyről, mit mondjak a Miatyánk, Hiszekegy és a szentmise imádságairól ? Tudjuk-e, mit teszünk, hol élünk, mi van körülöttünk, meddig ér befolyásunk és hol van felelősségünk határa ? Mérlegeltük-e kiváltságainkat, felmértük-e méltóságunk magasságát, megfontoltuk-e a kegyelem mélységét ? Csodákat teszünk és nem tudjuk, megmozgatjuk az egeket anélkül, hogy tudnók, míg a földön élünk. E titok ugyan igen nagy nekünk, e rejtély túl nehéz, a természetfölötti túlságosan hatalmas, de az a vigaszunk megvan, hogy mindent jól tehetünk, hatalmunkat használhatjuk, kötelességeinket teljesíthetjük, minden áldást kimeríthetünk, ha tiszta szándékkal és szeretetből szolgáljuk Jézust. Ha földi létünk alatt csak Jézusért élünk, lélekzünk, beszélünk, teszünk és gondolkodunk, örülünk és bánkódunk, fáradunk és pihenünk, más életszab ályranincs szükségünk, ez maga elég. Akkor egy atom sem vész el abból, amik vagyunk, amit kaptunk, vagy amit tehetünk. 3. Az istenes élet három sajátságának megnyilvánulása a közbenjáró imádságban. Most alkalmazzuk a jámbor élet hármas sajátosságát a közbenjáró imádság gyakorlására. Ha mennyei Atyánkat szeretjük, akkor szelíd erőszakot érzünk dicsőségének szomjázására. Az ő dicső8 Faber : Mindent Jézusért.
