Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
IV. Fejezet. A közbenjáró imádság
109 még akkor is, ha elfelejtetted, hogy egykor akartad.» Lássátok, hogy milyen a mi Urunk ! Ő megengedi továbbá, hogy ne csak önmagunkért, hanem másokért is imádkozzunk, sőt kifejezetten meghagyja, hogy másokért is esedezzünk. Apostola által határozottan mondja : «Mindenekelőtt kívánom, hogy könyörgés, imádság, közbenjárás és hálaadás végeztessék minden emberért.»1 Ës a fentebb, a rómaiakhoz írt levél nyolcadik fejezéből idézett helyen, azt mondja : «Ö, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mit kíván a Lélek, mert az a szentekért az Isten szerint esedezik». így az imádság megbecsülhetetlen kiváltsága és titokzatos ajándéka nemcsak saját szükségleteinkre való, hanem arra is, hogy azt mások testi és lelki javára is használjuk. Mily szigorú számadást kell majd adnunk e nagy kedvezményért és mily gondosaknak kell lennünk, hogy e reánkbízott kinccsel hasznosan éljünk. Más talentumokat talán nem ad meg nekünk az Isten, de ezt az egyet kétségtelenül megadta. Nincs személykülönbség : ifjú és öreg, gazdag és szegény, tanult-és tanulatlan, pap és világi, a közbenjáró imádság gyakorlására mindnyájan kötelezve vagyunk. Jaj nekünk, ha elrejtjük talentumunkat, vagy kamat nélkül merészeljük visszaadni a Bírónak. Vizsgálja meg mindenki önmagát és lássa, mennyi időt szentelt eddig erre az ájtatosságra és vájjon múltja e tekintetben olyan-e, mint amilyennek kellett volna lennie. Mindig imádkozni nehéz parancsolat, melynek teljesítésére csak idővel, megszokással, s az Isten ajándékának és kegyelmének segítségével juthatunk el. De arra törekednünk kell, hogy minél öre- 1 Tim. I. 2, 1.
