Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

II. Könyv. Az Oltáriszentség és az ájtatossági gyakorlatok

94 fényt, meleget és kenetet nyújt elmélkedésünk számára, ennek okát gyakran az örök Ige titkai öntudatos és buzgó imádásának hiányában kell keresnünk. Most azonban az Ige élete az Atya ölén láthatóvá lett a jámbor lelkek számára a Szűz testében való élete által, így már megértjük, sőt közelfekvő lett számunkra ez az ájtatosság, s alapját képezi minden bensőséges imánk­nak. Megkíséreljük ezt leírni, amint a szentek látták. Az örök Ige, aki az Atya ölén öröktől fogva szüntele­nül a dicsőség közvetlen birtokában volt, Mária méhé- ben új életet kezd. Úgy látszik — természetesen csak látszik —, hogy változik a változhatatlan. Azonban a változás e látszata mély értelmű és áldásban gazdag ti­tok. Ez az új élet végtelenül drága, végtelenül tiszta, egészen a miénk és a rendelkezésünkre áll. Fogantatásának első pillanatától teljes volt emberi lel­kének boldogsága. Az összes üdvözölt lelkek között ő volt az első, aki valósággal élvezte a boldogító Istenlá­tást. Nincs egyetlen egy lélek sem, amely már élvezte, vagy élvezni fogja ezt a látást és ne Krisztus által kapta volna meg ezt a boldogságot. Nincs senki sem, akinek boldogsága az övével összehasonlítható lenne. Emberi létének ettől a titokteljes és megfoghatatlanul örömteljes első pillanatától fogva, élvezte Isten tiszta látását. Az övé volt az első emberi lélek, amely ebben a dicsőséges kiváltságban részesült, Ő volt az egyetlen, aki már ebben az életben élvezhette ezt. Isten-szemlélete már az első pillanatban messze fölülmúlta az összes em­berek és angyalok látomásait. Szeretetének megnyilvánulása a legtökéletesebb és legátfogóbb, mert kiterjed Isten minden művére, és kü­lönös bensőséggel minden emberre. Öröme abban az első pillanatban kimondhatatlan volt: lelke örült istenségének, amellyel egybe lett kapcsolva, örült annak, hogy áldott Anyjára kiáraszthatta kegyel­mét és mindnyájunk számára pontos előrelátással külön- külön meghatározhatta kegyelmeit.

Next

/
Thumbnails
Contents