Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

I. Könyv. Az Eucharisztia Isten legmagasztosabb műve

42

gyünk és ha ez annyira természetünkké válik, hogy nem is vesszük észre.

A tanítványok ugyan mindaddig nem ismerték fel Jézust az emmauszi úton, amíg el nem tűnt szemük elől, de legalább lángolt a szívük — ők maguk sem tudták, miért — az úton és amíg vele érintkeztek. Azonban hányszor térdeltünk mi a tabernákulum előtt anélkül, hogy az ő jelenlétét, vagy legalább nyomorúságunkat csak annyira is éreztük volna, mint érzi az a koldus, aki a gazdag házának kapuja előtt alszik az égető napsütésben.

Mindenesetre az Eucharisztia nem az a titok, amely bennünket félelemmel tartana távol, épp ellenkezőleg: vágyódik gyengéd bizalom után. Mégis szerető bizalmunknak valódi próbaköve mélységes és üdvös félelmünk.

A szent dolgok és szertartások, éppen mert dolgok és szertartások, megszokottakká válhatnak, pedig nem szabadna azzá válniok. Krisztus Urunk jelenlétével azonban nem így áll a dolog. Szentségi jelenlétével szemben soha sem lehetünk közömbösek, gondolatnélküliek és érzéketlenek. Ez kétségtelenül nagyon is sajnálatos és veszélyes szellemi tunyaságot eredményezne.

Ó, ha azokról a lélekemelő dolgokról olvasunk, vagy hallunk, amelyek erre a nagy Szentségre vonatkoznak, hányszor támad az a gondolatunk, hogy cselekedeteink nem fedik hitünket? És ha visszatekintünk a gondolatnélküli szentáldozások, a szórakozott szentmisehallgatások és tiszteletlen szentséglátogatások hosszú, szomorú sorára, nem kell-e olykor rémülettel mondanunk: Hát valóban hiszem én mindezt?

Mindig új dolgokkal, új könyvekkel, új imádságokkal, új egyesületekkel, új imamódszerekkel próbáljuk magunkat ébren tartani. Jóságos Atyánk pedig ezalatt utánunk fut, továbbra is árasztja ránk áldását és alkalmazkodik gyöngeségünk szeszélyeihez. Ó, mennyivel helyesebb lenne, ha régi kipróbált dolgainknál maradnánk, szilárdan tartanók magunkat hozzá és csakis tabernákulumá- nak tüzénél melegednénk!