Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

I. Könyv. Az Eucharisztia Isten legmagasztosabb műve

31

sőséges tiszteletre és gyengéd szeretetre késztetnek.

Itt nem foglakozunk az első négy titokkal, amelyek magában Istenben vannak, és a szent és oszthatatlan Szentháromság tanát fejezik ki. De igenis foglalkozunk a Szentháromság azon műveivel, amelyeket mélységes leereszkedésében önmagán kívül alkotott.

E közül az öt fönséges titok (teremtés, megtestesülés, megigazulás, megdicsőülés és átlényegülés) közül, — amelyek a többinek mintegy koronáját alkotják —, az utolsó, az átlényegülés, a legnagyobb és legteljesebb, mivel legjobban ez fejezi ki magának Istennek a tökéletességeit.

De feltehetjük a kérdést: miben áll Isten örök műveinek a tökéletessége? Ez a tökéletesség — hogy a mi fogalmaink és elgondolásunk szerint válaszoljak — öt részre oszlik. Annál szebb, csodálatosabb és szeretetreméltóbb tehát Istennek valamely műve, minél nagyobb fokban és nagyobb számban egyesíti magában ezt az öt dolgot.

1. Az isteni művek tökéletessége először a bennük megnyilvánuló leereszkedés nagyságában áll.

Istennek minden müve leereszkedő jóságának ismertető jegyét viseli magán. Tulajdonképpen végtelenül kicsivé tette önmagát, mondja Szent Efrém, mikor megteremtette ezt a világot, amely nekünk oly nagynak látszik. Neki nem volt ránk szüksége, amint más lényre sem, ha még oly bölcs, szent és szép is az. A teremtésre nincs szükség sem a tisztelet, sem a boldogság miatt. Isten külső művei közül egy sem szükségképpeni. Ezért volt a teremtés leereszkedésének csodálatos ténye.

Ha az örök Ige egy angyal természetét veszi magára és egyesíti isteni személyével, ez a teremtésnél tökéletesebb mű lett volna, mert itt az isteni leereszkedés még messzebbre és mélyebbre hatolt volna, mint mikor az egész világmindenséget megalkotta.

De mit tapasztalunk? Azt, hogy az isteni Ige az eszes teremtmények utolsójának, az embernek alacsonyabb rendben lévő természetét vette magára. Tökéletesebb