Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

Befejezés: Elégtétel

311

idegenek maradnak hozzá? Nem akarják megismerni művét. Gyűlöletükbe nem fáradnak bele. Sőt dicsekszenek azzal, hogy nem ismerik Jézust.

IV.

Látjátok tehát, hogy nekünk, az Oltáriszentség gyermekeinek, mi mindenért kell elégtételt szolgáltatnunk! S engesztelésünknek milyen bensőségesnek és gazdagnak kell lennie.

Bizonyára örvendünk, hogy nap-nap után résztvehe- tünk a szentmisén; vagy egyéb ügyeinket félretéve, részt- vehetünk a szentségi áldáson (litánián). Gyűljünk össze naponta a szentségház körül és mondjuk meg az Úr Jézusnak, hogy mennyire szeretjük őt. Panaszoljuk el, hogy vérző szívvel gyászoljuk azt a mindennapos meg- gyalázást, amivel a világ jelenlétét és köztünk való tartózkodását illeti. Elveszett napnak tartsuk azt, — ha mégannyit dolgoztunk is, — amelyiken nem nyújtottunk valami gyengéd elégtételt az Oltáriszentségben rejlő Istenünknek.

Milyen szép látványt nyújthat a szentségház drága Lakójának a hívő katolikusok meleg, résztvevő, engesztelő szíve. Hittel és szeretettel eltelve, mint megannyi Magdolna, csókkal halmozzák el lábait és könnyeikkel áztatják. Ó, hogyan száll fel állandóan a szakadatlan imá- dás tömjénfüstje szentségi trónusához! A forró elégtétel kiolthatatlan fénye világítja meg oltárait.

Ne tekintsünk most azokra, akik nem szeretnek, mert nem hisznek. Forduljunk inkább azok felé, akik hisznek ugyan, de nem szeretnek. Szomorú és fagyos téli tájék tárul a vizsgálódó elé.

Milyen undorítóak és visszataszítóak önmagukban tekintve, a hitetlenek bűnei. De sokkal nagyobb hiányt jelent. ha a hívők hidegek. Mélyebb és fájóbb sebet ejtenek ezek Jézus Szívén, mint a hitetlenek. De mily mélyek azok a sebek, amelyeket mi. bizalmas barátai ejthetünk!