Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
Befejezés: Elégtétel
312 A szentmise alatt bizony gyakran vagyunk közönyösek, szórakozottak és tiszteletlenek. Pedig hitünk azt súgja, hogy ez ugyanaz az áldozat, mintha Szűz Máriával és Szent Jánossal a Kálvárián a kereszt tövében állnánk. A szentségi áldáson ( litánián ) mily kevéssé tölt el bennünket a benső áhítat szelleme! Sőt gyakran jelentéktelen háziteendők akadályoznak meg abban, hogy résztve- gyünk rajta. Az áldozásainkon vájjon olyan-e az előkészületünk, hálaadásunk és a Krisztussal való benső egyesülésünk, mint amilyennek mi szeretnők? Szentséglátogatásaink vannak-e olyan gyakoriak, amint azt körülményeink és szabad időnk engedik? Nem is beszélve a saját magunk és felebarátaink lelki szükségleteiről, amiknek mind az Eucharisztia elé kellene kényszeríteni minket! Vájjon nem szégyenkezünk-e néha az Oltáriszentségben való hitünk miatt? Főleg akkor, midőn hitetlenek jelenlétében hitünk külső megvallására szólítanak fel bennünket? És nem érhet-e bennünket is vád, hogy már viselkedésünk is arra kényszeríti Jézust, hogy szegény és elhagyatott életet éljen? így Üdvözítőnket az Oltáriszentségben nem angyali karok és szent seregek veszik körül, hanem hívők és hitetlenek. Legkülönbözőbb hitű csoportok. •— Ilyen seregek vették körül szent szenvedéseiben is. A hitetlenek képviselik a zsidókat, Heródest, Pilátust, a római katonákat stb. Sajnos, mi hívők pedig képviseljük az áruló Júdást, és a gyáva Pétert, de könnyei nélkül. Mi képviseljük a tanítványokat is, kik gyáván elfutottak. Legjobb esetben a keresztrefeszítésnek csak kíváncsi szemlélői vagyunk. Közönyösek vagyunk, ellenszenv nélkül. Esetleg az érzelmek hatása alatt vagyunk, de igazi részvét nélkül. V. De hát mit is adhatunk engesztelésül édes Üdvözítőnknek? Az Egyháznak nem igazi gyermeke az, akiről nem lehet elmondani, hogy az Oltáriszentség iránt különös
