Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
Befejezés: Elégtétel
310 Egyszóval: az Isten, mint valami koldus könyörög a szentségházban szeretet-alamizsnáért. Szentségi érkezésének módja egy titokban egyesítette szent gyermekségének minden titkát. S ez az egy titok mindezt fölülmúlja. Az a mód pedig, ahogyan az Oltáriszentségben lakást vesz közöttünk, szintén egy titokban egyesíti szenvedésének minden titkát; s ez ugyancsak felülmúlja az összes többit. Hogyan fogadjuk mi az isteni koldus könyörgéseit? Milyen segítséget nyújtunk neki e második szenvedésében? Az emberek vagy hisznek, vagy nem hisznek. Ha nem hisznek, akkor hitetlenségüknek megfelelően bánnak az Oltáriszentséggel. S talán még mi magunk is tiszteletlenül bánunk vele. Mégis alig múlik el nap, hogy nekünk állandó fájdalmat ne okoznának azzal, amit az Oltári- szentségrői, a megtestesült szeretetről írnak és mondanak. Jótéteményeit az emberek gyakran gúnnyal és káromlással viszonozzák. A gúny a világ fegyvere, amely- lyel a jóságos Megváltó Szent Szívét ismételten át meg átszúrják. Az Oltáriszentség iránti tudatlanság már maga is meg- becstelenítése fenségének és nyájasságának. Azok az emberek, akik szégyelnék magukat, ha valamelyik népszerű tudományban járatlanok lennének, vallási tudatlanságuk miatt semmi szégyent nem éreznek. Pedig ezt a hitet, a katolikus hitet vallja sok millió ember. Ehhez a valláshoz tartozik a müveit Európa legnagyobb része. Az elmúlt századokban élt saját elődeink is e hitnek hódoltak. A jóságos Üdvözítő számtalan csodát művelt teremtményeiért. A földet betöltötte irgalmasságának csodatetteivel. S íme, viszonzásul csak azt kívánja, hogy az emberek ismerjék és szeressék. Hát akkor tiszteletének és jóságának nem súlyos sértése-e az, ha az emberek mégis III.
