Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

297

romság imádása egészen megfelelő kifejezésre talál az

Onariazemseg örvendező tiszteletében.

Olyan nap ez, amelyen nem maradhatunk csendben, hanem körmenetet kell tartanunk. Űrnapja: az újjongás és éneklés ünnepe. Mintha a mai világ ellen vonulnánk fel, mikor a „Lauda Sion“ örvendező hangjai mellett körüljárjuk a városokat. Körmenetet tartunk az Egyház magasztalására is. S hisszük, hogy az egész világ visszhangzik a megváltottak örömkiáltásától, amikor ők is körülhordozzák Megváltójukat a legyőzhetetlen Sión sáncai között.

III.

Azonban nem elég csak annak a megállapítása, hogy az Űrnap szelleme a diadal. Felmerül itt az a további kérdés, hogy milyen e diadal jellege. Magától értetődik, hogy tisztára természetfölötti, nem pedig a hazaszeretet kedves érzelme, vagy valami nemzeti győzelem fölötti földi örvendezés. Az Űrnap diadala nem ilyen diadal. Isten szétárasztotta kegyelmét és a kegyelem által mi már nemcsak szemlélői vagyunk a kegyelem és bűn közötti harcnak! Isten ügye, a kegyelem győzelme szívügyünkké lett. Az Űrnap azt a diadalt jelenti, amit Isten országának és korlátlan uralmának esküdt ellenségei fölött kivívott. Ez a diadal pedig sokkal inkább Istené, mint a mienk.

Említettem, hogy az egész Úrnap valójában egy hatalmas szép körmenet.

Szemléljük most az egész egyháztörténelmet. Nemde, ez is olyan, mint egy mérhetetlen és hatalmas körmenet?! Változó hadisikerek között bontakozik ki dicsőséges diadalmenetté. Nézhetjük azonban mint harcias zarándokok csapatát, karavánját is, amely keletről nyugat felé vándorol, s fegyverrel tör utat magának. Nemsokára megjelenik ez a karaván, mint kis csapat, élén az apostolokkal Róma utcáin. Majd tovább megy a római tartományokba. Sátrat ver a megvetett prozeliták (pogányokból lett zsidók) között és a zsidó zsinagógák közelében. Egyik helyen, a katakombák rideg folyosóin és sírkamráiban, mint