Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

282

dás pillanatában lehajtják fejüket és a csengő hangjára az egyik szent remetének rövid imáját ismétlik: „Sicut scis et vis Domine! Uram! ahogyan te jónak látod és akarod!“ Igazi alázatos lelkűiét ez, s azért engedjétek meg, hogy szentségi áldásra ennek a kis fohásznak elmondását ajánljam nektek.

A szentségház, a tabernákulum az Oltáriszentség negyedik titka.

Milyen szép a csendes, türelmes élet, a szeretet rabságában. Nem úgy jön és nem úgy távozik, mint a gyors villám, amely után még mélyebb az éj sötétje. Nem úgy keres fel bennünket, hogy mielőtt megérthettük volna látogatásának jelentőségét, máris tovatűnt. Nem! Feltámadása után szép csendesen megállt apostolai között és bíztatta őket: „Érintsetek meg és lássatok!“ A szentségházban is azért van közöttünk, hogy közelebbről megismerhessük, legyőzhessük aggódó tartózkodásunkat, nagy csodálatunkat, s így meghittebb viszonyba léphessünk vele.

Mert Jézus vendégünk akar maradni egész életünkön át. Elhozhatjuk hozzá a nap minden órájában gondjainkat, bánatunkat. Elébe tárhatjuk szükségleteinket még akkor is, ha nincs szentmise a templomban. Mi választhatjuk meg az időt. Látogatásunk oly rövid, vagy oly hosszú lehet, amint azt gondjaink megengedik, vagy szeretetünk sugallja.

Már az Oltáriszentséggel töltött csendes együttlét is olyan kenetességet és erőt rejt magában, amit nem lehet leírni. Szerzetestársulatok tagjai, akik az Oltáriszentséggel egy födél alatt szoktak aludni, aggódó egyedüllétről és kielégítetlen szükségletről panaszkodnak, ha hazulról távol vannak. A vágyakozás lázas tüze hatalmasodik el rajtuk, ha olyan házban tartózkodnak, ahol nincs Oltáriszentség.

A szentséglátogatás módjai is éppoly különbözők, mint az emberi lelkek.

Egyik szeret Jézushoz menni, hogy hallgatózhassék, vagy beszélgethessen vele. A másik pedig, hogy csend-