Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

235

úgy odatéved, miként a vidámító napsugár is belopakodik a gyilkos cellájába! Mit tegyünk tehát mi, akik még nem vagyunk ott, hanem a felhőktől el nem takart irgalmad sugaraiban sütkérezünk?!

Legm. Oltáriszentség! A nyomorúság jó a földnek, s a szenvedés a lelkek írja. Igaz ez. Ám van egy borzasztó nyomorúság, egy keserves szenvedés. Sohasem jöhetünk eléd, ama forró kérés nélkül, hogy enyhítsd ezt a nyomorúságot.

Ez a szenvedés abban áll, hogy azok, akik szeretnek téged, megkísértetnek, hogy benned ne higyjenek. Azok, akik éretted mindent átadnak, mint csekély és örvendetes ajándékot, azok kapják megpróbáltatásod legfélelmetesebbjét — a kísértést a hit ellen, a Szentségben rejtőző szereteted ellen.

Szegény szívek! Sírnom kell, ha rájuk gondolok. A világ Világossága részükre egyiptomi sötétség, a világ Édessége pedig keserűség. A vigasztalás nekik gúny. Értelmük meghazudtolja szívüket. A föld olyan lábuk alatt, mint a vas, s felettük az ég, mint a legkeményebb érc.

S mégis, ó, legszelídebb Szentség, mennyire szereted őket és milyen jóleső neked száraz, kötelességszerü áj- tatosságuk kényszeredett hódolata.

Teljesen lelkűkbe gyökerezett az önszeretetet. Más gyötrelemnek nincs is hatalma arra, csak ennek a Szentségnek, hogy gyökerestől kiszakítsa ebből őket. Tekints feléjük Uram, kegyesen, s ne engedd, hogy erejükön fölül megpróbáltassanak. Szólj barátságosan hozzájuk megpróbáltatásuk alatt és hívd gyakrabban az áldozáshoz azokat, akik téged a nélkül nem nézhetnek, hogy félelemmel föl ne kiáltanának: Uram! hiszek; segíts hitetlenségemen! — Adj nekik reményt és bizalmat, hogy megerősíted őket kegyelmeddel. Őrizd meg őket is, akiknek most ezeket a szükséges, de borzasztó kísértéseket küldöd.

Ne veszítsétek el kedveteket, ti szomorú lelkek! Nem lett-e megkísértve hozzátok hasonlóan }ózsef és Mária