Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

236

is a megtestesülés nagy titkánál? „Ne félj te kisded nyáj! mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.“ (Luk. 12, 32.)

Azonban még mindig nem vándoroltunk át a kegyelem birodalmának egész területén. Láttuk, milyen kegyelmek ömlöttek ki a szent emberségből mások megszentelésére. Most magának a szent emberségnek kegyelmét kell vizsgálnunk. Ki beszélhet méltóképpen Krisztus kegyelméről1 Mert milyen szavakkal kell kifejeznünk? Milyen mértékkel lehet megmérnünk? Milyen szabály szerint tudjuk összehasonlítani és magasságát milyen eszközökkel tudjuk felmérni?

 hatalmas napot mérlegelhetjük mérőeszközeinkkel. Tömegének súlyát meghatározhatjuk. De az isteni teológia jézus kegyelméről, mint valami magas hegycsúcsról, csak messzi, ködös kilátást adhat. így vagyunk a sivataggal is. Tudjuk, hogy látóhatárunk annak csak elképzelt határa.

Irányítsuk szemünket az Oltáriszentségre, szegezzük természetfölötti kicsinységére, azután nevezzük meg mélységeit. Az egyik mélyebb, mint a másik, pedig mindegyik milyen látszólagos kicsinységet ölel fel és foglal magába.

Az itt dobogó és az örök Ige személye által felvett teremtett lelket az istenség kente fel és járta át teljesen. Nemcsak a megszentelő kegyelem, hanem valóságosan maga az istenség szentelte meg. Szó nem tudja kifejezni megszentelődése mértékét. Ezt a kegyelmet nevezik a teológiai iskolák a személyes egység kegyelmének.

Az egyesülés kegyelmén kívül van még Jézus lelkében mérhetetlen megszentelő kegyelem (gratia habitualis). Ugyanolyan természetű ez, mint amivel minden megigazult ember rendelkezik. Krisztusban, létezésének első pillanatától fogva megvolt, mert az első pillanattól kezdve részesült a boldogító Isten-látásban és Istent természetfölötti módon szerette.

A segítő kegyelem (gratia actualis), nem az isteni természet közlése, hanem az isteni akarat önkéntes adó-